A nemzetközi kereskedelmi rendszer működését generációkon keresztül az Egyesült Államok befolyása szavatolta, és a világ jelentős része elhitte, hogy a liberalizációja és a piacok összekapcsolódása örök időkig zavartalanul folytatódni fog. Az elmúlt években azonban érzékelhetővé vált két alapvető változás, amelyek külön-külön is alkalmasak lettek volna arra, hogy kimozdítsák a nemzetközi kereskedelmi rendszert a megszokott pályájáról. Az egyik tényező Kína felemelkedése és fokozódó rivalizálása az USA-val, a másik pedig magának a rendszer őrének, vagyis az Egyesült Államoknak a megváltozott hozzáállása a nemzetközi kereskedelemhez és annak kereteihez.
Jó példa erre, hogy az USA szövetségesének számító Németország, Japán és Dél-Korea számára még mindig Kína a legnagyobb kereskedelmi partner. Az összesített kereskedelmi adatokon túl azonban egyre markánsabban rajzolódnak ki azok a kivételek, ahol megkezdődött az egymásra utaltság tudatos megszüntetése. Ezek a kivételek pedig a stratégiai és nemzetbiztonsági szempontból kritikusnak tartott áruk, szolgáltatások és technológiák exportja, illetve azok beszerzése. Egyelőre alapvetően csak USA–Kína kétoldalú jelenségről lehet beszélni, más országok kereskedelmében a geopolitikai szempontok által ösztönzött leválás még szelektívebben, és elsősorban Washington nyomásgyakorlása következtében van jelen.
Ugyanakkor nemcsak a szövetségesei, de Washington sem törekszik teljes szétválásra, ezt Janet Yellen pénzügyminiszter is egyértelművé tette 2023. április 20-án mondott beszédében. Sőt, Biden elnök is úgy fogalmazott, hogy bizonyos árucikkek esetében nem akar kereskedni Kínával, ami szintén egy szelektív kereskedelmi „decoupling” forgatókönyvét erősíti. A világgazdaság két, elkülönült kereskedelmi blokkra történő szétválására tehát jelenleg sem komoly esély, sem érdemi lehetőség nincsen. Ezt a várakozást valamely drámai világpolitikai esemény természetesen felülírhatja. Ám érdemes hozzátenni, hogy még az ukrajnai háború és az Oroszországot el nem ítélő kínai álláspont eredményeként sem vált ketté egy Washington és egy Peking vezette táborra a nemzetközi kereskedelmi rendszer, csupán az Oroszországgal folytatott globális kereskedelem rendeződött át drasztikusan. Az amerikai és a kínai piac egyaránt olyan vonzerőt gyakorol továbbra is a kereskedelemre, amely jelentősen tompítja a blokkosodás irányába ható erőket.
A világkereskedelem jövője szempontjából jelenleg nem az a legnagyobb veszély, hogy két elkülönülő táborra szakad a kapcsolati háló, hanem az, hogy a két legnagyobb kereskedő ország rivalizálása szétzilálja az évtizedek óta működő kereteket.
Az USA és Kína ugyanis egyre gyakrabban helyezi magát a fennálló szabályrendszeren kívülre, negatív példát mutatva a többi WTO-tagállamnak, amelyek így könnyebben fogják szintén figyelmen kívül hagyni a rendszer alapjait képező szabályokat. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a két versengő nagyhatalom közül bármelyik tudatosan elvetné a jelenlegi multilaterális kereskedelmi rendszert, vagy arra a következtetésre jutott volna, hogy annak megszűnése szolgálná az érdekeit. A vitarendezési mechanizmus működésképtelensége ellenére a WTO nagyrészt továbbra is betölti a szerepét, ám a kilátások borúsnak mondhatók, elsősorban egy vezető ország hiánya miatt. A WTO mozgatórugójaként és a rendszer első számú szavatolójaként működő Egyesült Államok legkésőbb 2017-ben irányt váltott, ám Kína nem vette át a szerepét, az EU, Japán és néhány további állam próbálkozásai pedig valószínűleg nem lesznek elegendőek, hogy a nemzetközi kereskedelem az eddig pályáján mozogjon továbbra is.
A korábbi fejlődési irányhoz való visszatérésre elsősorban azért nem látszik jelenleg esély, mivel maga az amerikai kereskedelempolitika változott meg gyökeresen.
Mind a demokrata, mind a republikánus pártban eltűnt a meggyőződés, hogy az USA-nak vezető szerepet kell betöltenie a nemzetközi kereskedelem korlátjainak felszámolásában, ugyanakkor abban egyetértés van, hogy a kereskedelempolitikának is Kína visszaszorítását, illetve a hazai ipar védelmét kell szolgálnia. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó pedig idén áprilisban kifejtette, hogy a hagyományos kereskedelmi megállapodásokon túllépve napjaink alapvető kihívásaira fókuszáló új, innovatív, nemzetközi gazdasági partnerségekben látja a jövőt. Mindebből nyilvánvaló, hogy az USA a mindenkire vonatkozó globális szabályrendszer fenntartása és a sokszereplős szabadkereskedelmi megállapodások helyett egyre inkább egyfajta minilateralizmusban látja a megfelelő eszközt céljai eléréshez. Japán esetében például egy ilyen „mini megállapodás” révén sikerült tompítani az Inflation Reduction Act negatív következményeit a japán gyártókra nézve. Ezek a megállapodások azonban tovább erodálják a WTO által képviselt szabályrendszert, vagyis Washington új kereskedelempolitikai eszköze szintén azt jelzi, lezárulóban van a világgazdaság globalizációjának egy korszaka.
Nyitott gazdaság létére Magyarország számára is fontos látni, hogy a világkereskedelem rendszerében alapvető változások zajlanak, amelyek eredményeként a kereskedelempolitikai döntések nemzetbiztonsági és geopolitikai kérdéssé (is) váltak. Hazánknak célszerű adottságként tekinteni arra, hogy a résztvevők által stratégiai fontosságúnak ítélt termékek és technológiák esetében folytatódni fog a geopolitikai riválisok leválása egymásról.
A nem stratégiai termékek és technológiák terén azonban továbbra is lesz lehetőség a kereskedelmi kapcsolatok bővítésére, sőt, akár a kereskedelmi korlátok további lebontására is.
Ezért Magyarországnak célszerű azt képviselnie, hogy az országainak reális egyensúlyt kell találniuk a célzott és korlátozott szétválás, illetve a nem stratégiai területeken a kereskedelmi kapcsolatok bővítése között.
