Erre senki sincs felkészülve: így akarják átalakítani a nyugdíjrendszert Magyarországon, az egészségbiztosítás se ússza meg – itt a terv a teljes privatizációról
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMagánosítaná a teljes társadalombiztosítást Magyar Péter pártja, vagyis az egészségbiztosítást és a nyugdíjrendszert is – ez derül ki abból a több száz oldalas iratból, amely a Tisza szakmai elképzeléseit foglalja össze. A dokumentum bátran nevezhető baloldali megszorítócsomagnak: 1300 milliárdos elvonás szerepel benne, amit adó- és járulékemeléssel, valamint a közterhek széles körű, rendszerszintű átrendezésével valósítanának meg a tervezet kiötlői.
A több száz oldalas tiszás tervgyűjteményt az Index mellett lapunk is megszerezte, és be is mutattunk már néhány drasztikus részletet. Egyik írásunkban a Tisza párt tervei között szereplő vagyonadót elemeztük, és arra jutottunk, hogy az új elvonás már a középosztálynak és a közepes vállalkozói rétegnek is nagyon fájna. De írtunk arról is, hogy a tervezet 32 százalékos áfát tartalmaz, amihez még jövedékiadó-emelés is kapcsolódna, így aztán brutálisan megdrágulna a cigaretta és az alkohol.
Magyar Péter ugyan igyekezett cáfolni, hogy közük lenne a csomaghoz, mostani írásunkban áttekintjük, hogy a papírra vetetett, aprólékosan kidolgozott és a Tiszának tulajdonított tervek szerint mihez kezdenének a nyugdíjrendszerrel. Lássuk részletesen!
Nyugdíjrendszer: így akarják átalakítani Magyarországon
A Tisza gazdasági programjának megszövegezői kiindulópontként rögzítették, hogy idehaza nő az átlagéletkor, akárcsak a várható élettartam, miközben a születési ráta nem elég magas, így társadalmunk elöregedőben van. Folyamatosan emelkedik a nyugdíjra fordítandó összeg, mindezek alapján pedig arra jutottak, hogy a mai úgynevezett felosztó-kirovó rendszer – vagyis amikor az állam az aktívak járulékbefizetéseiből igyekszik fedezni a nyugdíjasok havi juttatását – nem tartható fenn sokáig.
A tiszás dokumentum a mostani nyugdíjrendszert stabilnak tartja ugyan, mégis a hosszabb távú kétségek miatt a teljes felforgatását javasolja. Mégpedig úgy, hogy az állam szerepét átvennék a magánbiztosítók, a magánnyugdíjpénztárak.
A pályakezdőknek az állami helyett egy magánnyugdíjpénztárba kellene belépniük. Oda fizetnének havonta rendszeresen, a bruttó bérük minimum 10, maximum 15 százalékát. A várható legalacsonyabb nyugdíj esetén is többet kellene leróniuk, mint a mostani rendszerben. A munkáltató tőlük nem vonna le járulékot, de nyugdíjat sem fizetne nekik az állam.
Közteher ugyanakkor nagyon is lenne. A Tisza úgynevezett szolidaritási nyugdíjjárulékot szedne mindenkitől a jövedelme 2,5 százaléka erejéig. Ez az új járulék sokkal magasabb lenne például kamatról, lakásbérbeadásból vagy osztalékból származó összegek esetén. Ezekre a bevételekre az összeg nagyságától függően 3, 5 vagy 8 százalék szolidaritási nyugdíjjárulékot vetnének ki.
És adót szednének az özvegyi nyugdíj, illetve annak új formája után is.
A magánpénztári nyugdíjas ugyanis a tervezet szerint dönthetne arról, hogy a számláján gyűlő pénzt halála esetén kire hagyja. Csakhogy a kedvezményezettnek a tiszás elképzelések szerint 20 százalék jövedelemadót le kellene rónia.
Ha pedig valaki el akarja kerülni, hogy a szolgálati idő számítása megszakadjon munkahelye elvesztésekor, külön biztosítást köthet. Extra befizetés fejében lenne lehetőség arra is, hogy valaki – öt évvel a nyugdíjkorhatár előtt – előnyugdíjba menjen.
Kezdetben komoly veszteség
A tiszás program hosszasan sorolja a rendszer kedvező hatásait – társadalmi igazságosság, hosszabb távon csökkenő állami terhek, fellendülő gazdaság –, de nagy kérdés, hogy bármikor is valóban jelentkeznek-e. Ellenben maguk a tervezet megszövegezői számolnak be több komoly kockázatról, amelyek az előnyökkel ellentétben garantáltan bekövetkeznek.
Rövid távon az új nyugdíjrendszer miatt visszaesne a lakossági fogyasztás, miközben megugrana a költségvetési hiány. Emellett az új szabályok sem tüntetnék el a társadalmi-kereseti különbségeket, ahogy az időskori szegénységre sem lenne önmagában álló csodaszer a magánosítás – ismerik el a tiszások.
Ráadásul az új rendszer sokba kerülne az államnak. Létre kellene hozni felügyeleti hatóságot, tájékoztatási központot és állami garanciaalapot – utóbbit éppen arra az esetre, ha egy esetleges piaci összeomlás miatt a magánbiztosítók mégsem tudnák kifizetni, amit éppen kellene nekik. S persze azokról is az állam gondoskodna, akiknek alacsony a keresete vagy nagyon hosszú ideig nem dolgoztak. Ráadásul – írja a tiszás terv – garantálni kellene, hogy a nyugdíjak megtartják értéküket, nem inflálódnak el. Ezek szerint ez sem alapvetés. Nem is beszélve egy esetleges gazdasági válságról – a szakértők szerint ilyenkor „a portfólió értéke jelentősen csökkenhet”, vagyis adott esetben akár a nyugdíjak is megcsappanhatnának.
Biztosítókánaán
Miközben a költségek és a kockázatok leginkább az államot és a munkavállalókat terhelnék, a biztosítókhoz ömlene a pénz.
A dokumentum szerint 2030-ra 2000 milliárd, 2050-re 8000 milliárd forint lenne a magánnyugdíjalapok vagyona.
Olyan nagyra nőhetnének, hogy – már a terv elkészítői szerint is – garantálni kellene, hogy ne torzítsák a piacot. Mindezért pedig csupán nyereségadót kérnének tőlük. A Tiszánál azt remélik, hogy a nagy alapok majd finanszírozzák a befektetéseket, vagyis a gazdaság növekedésének motorjai lesznek.
A legbizarabb pontja tervnek, hogy a népességfogyás megállításáért – egyebek mellett – a munkaerő utánpótlását támogató migrációs politikát sürget. Már ez a pont is indokolttá teszi, hogy a Tisza gazdasági programját baloldali megszorítócsomagnak nevezzük.
Volt már hasonló
Magyarországon működtek már magánnyugdíjpénztárak kötelező jelleggel, az akkori emlékek azonban nem arról szólnak, hogy a kasszák miatt felpörgött volna a gazdaság. A kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert 1998-ban vezették be, a pályakezdők kötelezően beléptek, mások csatlakozhattak, de a biztosító mellett az állam is fizetett az érintetteknek csökkentett nyugdíjat. A szisztémát 2010-ben számolták fel, akkor 3100 milliárd forint volt a magánkasszáknál. A pénz nagyjából fele magyar állampapírban állt. Nagyon leegyszerűsítve az állam előbb elvonta az összeget járulékként a munkavállalóktól, majd átengedte azt a magánpénztáraknak, hogy aztán – a saját pénzét – kölcsönvegye tőlük és kamatot fizessen nekik.
A magyarhoz hasonló rendszert a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank ajánlására vezették be, túlnyomórészt a térségünkben. Az érintett államok nagyjából fele azóta kivezette vagy jelentősen átalakította a rendszert.
