Tényleg elhúztak az észtek?

Három országról terjedt el az utóbbi években, hogy gazdasági sikertörténet lennének: először Szlovákiáról, majd Lengyelországról, végül az utóbbi időben Észtországról. Sokan a konvergencia sztárországaiként beszélnek róluk, mint akik kiugrottak a többi keleti tagállam lemaradó csoportjából. A velük kapcsolatos lelkesedést általában egyetlen mutatóra szokták alapozni, a GDP-re, amelyet a széles körben elterjedt téves használat szerint fejlettségi mutatónak tekintenek. Míg ez a felszínes gyakorlat nem szorul vissza, érdemes újra és újra emlékeztetni arra, hogy Simon Kuznets, a GDP mutató orosz-amerikai megalkotója is figyelmeztetett rá annak idején, hogy a valójában gazdasági kibocsátást mérő mutatót ne értelmezzék általános fejlettségi mutatónak.

A gazdasági kibocsátás növekedése önmagában nem mond semmit arról, hogy ez fenntartható alapokon jön-e létre, és nem eladósodás következtében, vagy fenntarthatatlan buborékok eredményeképpen. Nem mond semmit a GDP növekedése arról sem, hogy hogyan oszlik el az a (régiónkban sokszor külföldre áramló) profit, a munkavállalókat illető bérek, valamint az államot illető adók között. És nem mond semmit a GDP mutató arról sem, hogy a növekedés együtt jár-e több munkahely létrejöttével. Nem kell sokkal részletesebben elemezni azonban ezt a három országot ahhoz, hogy az adatok alapján belássuk: felszínes hype ez megint, mint annak idején, amikor Magyarország volt a nyugat kedvence az átmenet korszakában.

A három ország 2013-as vásárlóerő paritáson mért egy főre jutó GDP-je alapján elmondható, hogy a 2008-as válságévhez képest Lengyelország kibocsátása 24 százalékponttal nőtt, Észtországé 9-cel, Szlovákiáé 8-cal. Mindezek alapján csak Lengyelország nevezhető kiugró sikernek. Ha azonban azt is hozzátesszük, hogy ezen országok a növekedésük nagy részét adósságból tüzelték, akkor máris árnyaltabb a kép. A lengyel GDP-arányos adósságráta a válság kezdete óta 12 százalékponttal nőtt a magas GDP-növekedés ellenére, a szlovák pedig egyenesen 27-tel. Még az észtek adóssága is nőtt 6 százalékponttal, habár nemzetközi összehasonlításban továbbra is elenyésző. Természetesen nem ördögtől való a keynesiánus anticiklikus gazdaságpolitika, ahogy azt az eredetileg neoliberális Donald Tusk lengyel miniszterelnök megvalósította éveken át. A főleg közlekedési infrastrukturális beruházások értelmes fejlesztéseket jelentettek, Lengyelországnak nagy szüksége volt rájuk. Az Angela Merkel német kancellár féle erőltetett fiskális fegyelem túl szimpla gazdaságfilozófia, különösen akkor, ha nagyon olcsón, nulla százalék közeli kamattal tud hitelt felvenni az állam. Mégse legyen az az etalon, ha egy állam tartósan eladósodásból növekszik.

De lefordítható volt-e a növekedés munkahelyekre a három sztárországban? Egyértelműen nem. Az Eurostat adatai alapján elmondható, hogy a lengyel foglalkoztatási ráta a krízis kezdete óta nem nőtt, és már a kilencvenes évek végén is magasabb volt, mint amilyen ma. Mind a szlovák, mind az észt foglalkoztatási ráta négy százalékponttal csökkent a válság óta. A szlovák foglalkoztatás szintén magasabb arányú volt a kilencvenes évek végén, az észt. A kibocsátás növekedésével tehát ezek az országok nem kerültek közelebb a magas foglalkoztatású Svédországhoz, Dániához vagy Ausztriához.

Járt-e akkor az életszínvonal növekedésével a növekedés? Az Európai Bizottság tisztségviselői gyakran büszkélkednek a keleti bővítés sikereként azzal, hogy a szlovák, lengyel és észt egy főre jutó GDP vásárlóerő paritáson elérte a dél-európai (görög és portugál) szintet, sőt, egyes esetekben meg is haladta azt. Ez alapján akkor a béreknek is hasonlónak kellene lennie. Ezzel szemben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet és az OECD adatai alapján azt látjuk, hogy a lengyel és szlovák átlagbér még mindig csak a görög kétharmada, az észt pedig egyenesen a fele! Azaz a keleti sztárok életszínvonala meg sem közelítette a hasonló „fejlettségű” görögökét, akikről ráadásul azt gondoljuk, hogy egy összeomlott gazdaság és társadalom.

Itt az ideje abbahagyni a GDP mutató fetisizálását, mert valótlan hypeok sodrásába kerül az ember.