Sokszínűségi, esélyegyenlőségi és befogadási stratégiát alkotott a Tesco, ezt pedig öt vállalással biztosítják a következő években. Nagy hangsúlyt helyeznek a nők és férfiak közti kereset kiegyenlítésére, valamint az akadálymentességre, ami a fogyatékkal élő munkavállalóik jóllétét szolgálja.

Különösen fontos a Tesco számára, hogy különböző generációkat foglalkoztasson. A cég igyekszik felmérni a fiatalok igényeit, és azt hatékonyan kiszolgálni. Több programot is indítottak ezzel kapcsolatban, ilyen például a Start a jövőért kezdeményezés.
Az új stratégia célja, hogy a Tesco nagyszerű munkahely és egyben bevásárlóhely legyen.
Ismét történelmet írt a Shopper Park Plus
Folytatja úttörő szerepét a hazai tőkepiacon a cég. A Shopper Park Plus tavaly elsőként hajtott végre euróalapú részvénykibocsátást a Budapesti Értéktőzsdén, most pedig az első zárt körű részvénykibocsátása is kiemelkedő eredménnyel zárult.
Az erről szóló beszélgetésben elhangzott témák:
- Fogyatékkal élők támogatása
- Nők és férfiak közötti egyenlőség a cégen belül
- Fiatalok igényei egy munkahelyen
- Alkalmazottak nyitottsága az újítások iránt
- Tesco Angyal kezdeményezés





