BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Búcsú a márkakereskedőktől

Gyökeresen átalakulhat a márkakereskedői rendszerre épülő uniós autópiac, miután az Európai Bizottság kemény kritikákat fogalmazott meg azzal szemben. Jövőre lejár a szektor versenyszabályok alóli mentessége, és megfigyelők szerint nem lesz könnyű Brüsszelt annak meghosszabbítására bírni.

Egy -- hivatalosan november elején közzéteendő -- európai bizottsági tanulmány azt kívánta eldönteni, vajon az öt évvel ezelőtt kialakított rendszer eredményeképpen nőtt-e a kereskedők függetlensége, kiegyenlítődtek-e az árak az EU tagállamai között, és a független alkatrészgyártók képesek-e termékeiket a kereskedőkön keresztül értékesíteni. A Financial Times információi szerint a szakértők mindhárom kérdésre nemleges választ adtak, és emiatt a gyártók nehezen tudják majd Brüsszelt kiváltságos helyzetük meghosszabbítására bírni.



Fogyasztói érdekvédelmi szervezetek azzal vádolják az autógyártókat, hogy a márkakereskedői rendszer révén mesterségesen magasan tartják az árakat. Mario Monti, a bizottság versenyügyi felelőse szintén nem rejti véka alá ellenérzéseit a rendszerrel kapcsolatban, amely ellen uniós források szerint több panasz érkezik, mint bármely más közösségi versenyjogi ügyben.



Az autógyártók azzal védik a kereskedők feletti befolyásukat, hogy azt éppen a fogyasztók érdekei teszik szükségessé. A független szervizek nem lennének képesek olyan színvonalú szolgáltatást nyújtani, mint a jelenlegi hálózatok -- érvel Paolo Cantarella, a FIAT első embere. Véleményét a brit üzleti lap szerint a kereskedőket tömörítő Cecra-csoport is osztja.


Brüsszeli kritika az autópiac rendje ellen Gyökeresen átalakulhat a márkakereskedői rendszerre épülő uniós autópiac, miután az Európai Bizottság kemény kritikákat fogalmazott meg azzal szemben. Jövőre lejár a szektor versenyszabályok alóli mentessége, és megfigyelők szerint nem lesz könnyű Brüsszelt annak meghosszabbítására bírni. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.