BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Havel vétózhat

Várhatóan megvétózza a cseh államfő azt a parlamentben most megszavazott törvénymódosítást, amelynek célja sok független szakértő szerint a jegybank függetlenségének felszámolása.

Az első olvasatban júliusban már elfogadott tervezetet a cseh szenátus augusztusban elvetette, de a pénteki újbóli elfogadás ezt az elutasítást érvénytelenítette. A tervezet most Václav Havel elnök asztalára kerül aláírás végett, de ő már korábban jelezte, hogy megvétózza a módosítást, mert az véleménye szerint csökkenti a jegybank függetlenségét, és kurtítja az ő jogkörét arra, hogy igazgatótanácsi tagokat nevezzen ki. Havel várható vétója után azonban a parlament megint elfogadhatja a tervezetet, amely ebben az esetben már minden további nélkül törvényerőre emelkedne. Ekkor is azonban bírósági eljárások sora várható, mert sokan -- köztük Pavel Mertlík pénzügyminiszter -- úgy gondolják, hogy a törvény egyes szakaszai alkotmányellenesek -- írta a Dow Jones.



A tervezet több fejezete elvileg azt szolgálná, hogy a cseh jegybanktörvényt a valutaunió központi bankjának normáihoz igazítsa, főképp az a kitétel, amely szerint a jegybank fő feladata az ár-, s nem a valutastabilitás védelme. A törvény ugyanakkor a kormány kizárólagos hatáskörébe utalná a javaslattételt az igazgatótanácsi tagok, köztük a kormányzó személyére, s az államfőnek csak jóváhagyási joga lenne. Jelenleg Havel maga jelölheti ki a testületi tagokat. A törvény elfogadása esetén, továbbá a jegybanknak a parlamenttel kellene jóváhagyatnia saját éves költségvetését.



A tervezet szerzője Václav Klaus, az ODS jobboldali ellenzéki pártszövetség elnöke, volt kormányfő. Elemzők szerint a módosítási indítvány nem más, mint Klaus személyes támadása Josef Tosovsky jelenlegi jegybankelnök ellen.


Cseh jegybanktörvény Várhatóan megvétózza a cseh államfő azt a parlamentben most megszavazott törvénymódosítást, amelynek célja sok független szakértő szerint a jegybank függetlenségének felszámolása. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.