BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kartelleztek a gyógyszergyártók

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tegnapi döntésében elmarasztalta a gyógyszergyártókat a versenyt korlátozó megállapodásuk miatt. A cégek jelzésértékűnek tartják, hogy a versenytanács jelentősen mérsékelte a szakértők által javasolt bírságot. További lépéseikről az írásos határozat után döntenek.

A GVH versenytanácsa versenyt korlátozónak találta a gyógyszergyártó-szövetségek júniusi, közösen bejelentett áremelési ajánlását, és elmarasztalta az érintetteket -- közölte Polgárdy Géza, a hivatal szóvivője a Világgazdaság érdeklődésére. A döntés értelmében az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületét és a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségét 5-5 millió forintra, a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesületét 1 millió forintra bírságolták. A határozatot bíróság előtt támadhatják meg a gyógyszercégek.



A GVH versenytanácsa júniusi határozatában elrendelte, hogy az innovatív, a generikus, valamint a hazai gyógyszergyártók és forgalmazók egyesületei vonják vissza a tagvállalataiknak tett áremelési ajánlásukat. Ebben július 1-jei hatállyal 8,5 százalékos gyógyszeráremelést javasoltak a társadalombiztosító által támogatott gyógyszerkörben, amit azzal indokoltak, hogy a medicinák áremelkedése folyamatosan és lényegesen elmaradt az inflációtól. A GVH kartellmegállapodást gyanított, emiatt eljárást kezdeményezett.



A versenytanács előtt az érintettek azzal védekeztek, hogy a korábbi évek gyakorlatához képest az esztendő első felében nem kezdődtek meg a tárgyalások a kormányzattal a támogatott gyógyszerek áráról, és erre ígéretet sem kaptak. Döntésüket az áremelésről külön-külön hozták meg, majd közös megállapodás alapján tettek ajánlást tagjaiknak. A versenytanács megítélése szerint a jogsértés már magával a gazdasági verseny korlátozására alkalmas megállapodással bekövetkezett. A bírság kiszabásakor azonban a tanács méltányolta a szövetségek érveit, és tekintettel volt arra is, hogy az áremelés nem történt meg, mivel -- a hivatal felszólítására -- visszavonták ajánlásukat. Így a versenytanács a vizsgálók által javasoltnál lényegesen kisebb összegekre bírságolta a jogsértőket.



Jelzésértékűnek minősítette a versenytanács határozatát az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke. Székely Krisztina ezt arra alapozza, hogy az eredetileg javasolt 58 millió forintos bírságot 5 milliósra csökkentették. Ám mint azt a Világgazdaság munkatársának kifejtette: jogi képviselőjük szerint az elmarasztalás indoklása meglehetősen sajátos volt. Annak írásos kézhezvétele után dönt az egyesület elnöksége a további lépésükről.



Buzás László, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének igazgatója úgy véli, hogy a GVH több érvüket elfogadta, amit a határozat igazol. Hangsúlyozta, hogy a gyógyszercégek nem követtek el jogsértést, mivel a gyógyszerek termelői ára kvázi hatósági ár a tb által támogatott termékkörben. Ezt az is igazolja, hogy az ezekről folytatott áralkuk során a kormányzati oldal hatása erőteljesen érvényesül. Felhívta a figyelmet e tárgyalások szabályozatlanságára és arra, hogy az csak a szokásjogon alapult. A szakértők 50 millió forintos bírságról szóló javaslatát 5 millióra mérsékelte a versenytanács, aminek az lehetett az oka, hogy nem volt semmiféle ármegállapodás a gyártók között.



Pártatlannak és korrektnek tartja a döntést a generikus gyártók egyesülete -- mondta kérdésünkre Váczi János elnök, akitől megtudtuk, hogy a számukra javasolt 2 millió forintos bírságot a felére csökkentette a versenytanács határozata. Az elnök szerint a vizsgálat objektívnek tűnik, nem érezhető benne a koncepcionális döntési kényszer nyoma sem. Arról, hogy az egyesület megfellebbezi-e a döntést, a részletes írásbeli határozat elemzése után döntenek.


A versenytanács méltányos bírságot szabott ki A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tegnapi döntésében elmarasztalta a gyógyszergyártókat a versenyt korlátozó megállapodásuk miatt. A cégek jelzésértékűnek tartják, hogy a versenytanács jelentősen mérsékelte a szakértők által javasolt bírságot. További lépéseikről az írásos határozat után döntenek. Munkatársainktól-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.