BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem döntöttek a tarifaemelésről

A főváros 2001-től nem tudja bevezetni az egységes ingatlanadót. A fővárosi közgyűlés tegnap nem döntött a tömegközlekedési tarifák emeléséről, mert nem érkezett meg a Pénzügyminisztérium jóváhagyása.

A főváros 2001-től nem tudja átvenni a kerületektől az építmény- és telekadó működtetését -- mondta lapunk kérdésére Atkári János főpolgármester-helyettes. Mint ismeretes, az Országgyűlés egy hónapja elfogadta a helyi adókról szóló törvény módosítását, s ennek értelmében a főváros csak a kerületek többségének jóváhagyságával vetheti ki az ingatlanadót és az idegenforgalmi adót. A fővárosi közgyűlés tegnap döntött arról, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, sürgősséggel kéri a törvénymódosítás felülvizsgálatát. Kétséges azonban, hogy a taláros testület dönt-e még ebben az évben. Az sem valószínű, hogy a főváros meg tud nyerni minimum 12 kerületet.



Atkári János rámutatott: a jelek szerint a kerületek elfogadják, hogy továbbra is Budapest szedje be az idegenforgalmi adót. Nem az az igazi gond, hogy a főváros jövőre elesik az egységes ingatlanadóból származó néhány milliárdtól, hanem az, hogy így tovább húzódik a hosszú távon szükséges fővárosi adóreform első lépése -- állítja Atkári. Ugyanezt erősítette meg Demszky Gábor főpolgármester is, aki elmondta, hogy továbbra is tárgyalnak a kerületekkel. Utalt arra, hogy elsősorban az értékalapú ingatlanadóról folynak a háttértárgyalások.



A fővárosi közgyűlés nem szavazott tegnap a tömegközlekedési tarifák emeléséről, mert délutánig sem érkezett meg a Pénzügyminisztérium jóváhagyása. Az önkormányzat egy 9,3, illetve egy 12 százalékos tarifanövelési javaslatot terjesztett elő. A várakozások szerint a pénzügyi tárca csak a kisebb emeléshez járul majd hozzá. Lapunk információi szerint azonban az is elképzelhető, hogy a PM még a 9,3 százalékot is soknak tartja, ezért sem érkezett még állásfoglalás a minisztériumból.


Jövőre nem lesz egységes ingatlanadó a fővárosban A főváros 2001-től nem tudja bevezetni az egységes ingatlanadót. A fővárosi közgyűlés tegnap nem döntött a tömegközlekedési tarifák emeléséről, mert nem érkezett meg a Pénzügyminisztérium jóváhagyása. K. Á.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.