BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma utolsó esély üzletrészügyben

Minimálisra csökkent az esélye annak, hogy a parlament az idén elfogadja a szövetkezeti üzletrésztörvényt. A nemzeti földalap már korábban "elúszott". A házbizottság mai ülésén dől el, üzletrészügyben mi a valódi politikai akarat. A miniszterelnök szerint a szövetkezeti érdekek másodlagosak a külső tulajdonosok érdekeihez képest. A gazdaságok érdekképviselete tiltakozik a kormányfői kijelentés ellen.

Tegnap ismét elhalasztotta az üzletrésztörvény további tárgyalását a mezőgazdasági bizottság. Farkas Sándor, a testület elnöke lapunknak elmondta: az eredeti tervek szerint a törvénytervezethez beérkezett módosító javaslatokat és a hét végi informális kormányülés alapján készült bizottsági módosító indítványt tűzték volna napirendre. Utóbbi tervezetét azonban az FVM időhiányra hivatkozva csak közvetlenül a tegnapi testületi ülés előtt küldte meg, és azt sem a MeH-hel, sem az igazságügyi tárcával nem véglegesítette. Ilyen helyzetben a bizottság nem vállalhatta fel a döntést -- közölte Farkas.
Az üzletrésztörvényt tegnap elnapolta több más bizottság is. Így elvileg a jövő héten nem folytatódhatna a javaslat részletes vitája, ami azt jelentené, hogy a tervezet tárgyalása kicsúszna az idei parlamenti időből. A házbizottság ugyanakkor mai ülésén még dönthet úgy, hogy a parlamenti bizottságok a jövő heti részletes vita előtt tárgyaljanak a módosító indítványokról. Így ma kiderül, hogy a jogszabály ez évi országgyűlési elfogadására van-e egyáltalán kormánypárti politikai akarat -- vélik szakértők.
Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi rádióinterjújában leszögezte: a szövetkezetek érdekei másodlagosak a külső üzletrész-tulajdonosok érdekeihez képest. Utóbbiak ugyanis egy alkotmányellenes helyzet miatt nem rendelkezhettek tulajdonuk felett. A szövetkezetek ma már nem jelentik a mezőgazdaság gerincét, a polgári kormány a középbirtokos gazdákat preferálja -- fogalmazott Orbán.
Tiltakozik a kormányfő kijelentései ellen a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). A szervezet tegnapi közleménye többek között leszögezi: a külső tulajdonosokkal összefüggő alkotmányellenes helyzetet az FKGP kezdeményezésére az állam teremtette kilenc évvel ezelőtt, és a kormány most e problémát újabb alkotmánysértő jogszabályokkal akarja orvosolni. A MOSZ újra jogi lépéseket helyezett kilátásba az ügyben.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.