BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Márciusban újra kezdik

Valószínűleg kilencezernél is több kiállító várja a több tízezer szakmai vendéget jövő márciusban a harmincötödik ITB Berlin nemzetközi turisztikai vásáron és konferencián. Az előzetes felmérések szerint az eseményt követő üzleti tranzakciók aránya legalább 15-20 százalékkal növekszik majd az ideihez képest.

Az idén csaknem kilencezer cég és szervezet képviseltette magát az ITB Berlin nemzetközi turisztikai vásáron és konferencián, amelyet a Messe Berlin szervez. Az előkészületekből már most is leszűrhető, hogy a szakmát képviselő kiállítók száma jövő márciusban várhatóan meghaladja majd ezt a számot, s rekordra készülnek a szakmai látogatókat illetően is: ott bizonyosan megdöntik az idei hatvanezres mutatót.
A hagyományokhoz híven több kiemelt terület lesz, és több tucat szemináriumot, konferenciát és prezentációt is szerveznek. Újdonság lesz a kultúra és a turizmus egymásra találásának, illetve az ebben érdekelt cégek és szervezetek közös projektjeinek bemutatása. A szakmai körökben ismert Art Cities in Europe nevű kezdeményezés képviselői különböző prezentációs modulokat, programterveket és más elképzeléseket tárnak az utazásszervezők, utazásközvetítők elé.
A jó néhány éve sikeresnek számító Afrika-fórum az idén az kontinenssel kapcsolatos és az interneten elérhető információs csomagokkal foglalkozik, illetve azok fejlesztésének lehetőségét taglalja. Jövőre ismét lesz Ifjúsági Utazási Központ, immár harmadszor az ITB Berlin fennállása óta, ahol kiállítás és kongresszus várja a témakörben érdekelt utazási cégek szakembereit.
A korábbiaknál nagyobb területen lesz látható a turizmus technikai és technológiai háttériparát felvonultató egység, és külön rendezvénysorozat szól majd az elektronizálódó utazásszervezésről és turisztikai kereskedelemről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.