A 2001--2002-es költségvetési törvényjavaslat részletes vitájában a fejezeteken belüli átcsoportosításokkal járó módosító indítványokat tárgyalták a képviselők tegnap. Mádi László fideszes képviselő az MSZP-s módosító indítványokkal kapcsolatban fogalmazott meg kritikát. Azok az államkassza kiadási előirányzatát ugyanis 328,5 milliárd forinttal növelték volna meg -- mondta. A szocialista módosító javaslatok a kulturális tárcától 13 milliárdot, a szociális szektortól pedig 6 milliárd forintot vettek volna el -- hangoztatta Mádi.
A szabad demokrata Bauer Tamás ismét javasolta, hogy amennyiben a költségvetés bevételei 2 százalékkal meghaladják az előirányzottat, akkor a többletek sorsáról az Országgyűlés döntsön.
A szocialista képviselők a kiegészítő családi pótlékot bírálták, kifejtették, hogy az nem más, mint az 1993 óta rendszeresen folyósított gyermekvédelmi támogatás átkeresztelt változata. Keller László (MSZP) az MTV köztartozásaira hívta fel a figyelmet, elmondta, hogy azok pár hónapja még csak 7 milliárd forintot tettek ki, a köztartozások elengedésére beadott mostani javaslatban azonban már 9 milliárd szerepel. A Magyar Televíziónál nincsenek meg a racionális gazdálkodás feltételei, ezért az MSZP nem támogatja a tartozások elengedését -- mondta.
Lotz Károly (SZDSZ) a vasút fejlesztésének lemaradására hívta fel a figyelmet, és szerencsétlennek nevezte, hogy a 6-os út továbbépítését az úthálózat fenntartására szánt keretből kívánja megoldani a beadott kormánypárti módosító javaslat. A kisgazda Tóth Imre a céltartalékok forráskoordinációjának tökéletlenségéről szólt, szerinte szükséges lenne a jelenleg többcsatornás támogatási rendszer egyszerűsítése.