A központi választási bizottság közleménye szerint a szavazatok 80 százalékának összeszámlálása alapján Iliescu, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) jelöltje 66,89, míg ellenfele, Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) vezére 33,11 százalékot kapott. A szavazóhelyiségek bezárása után közzétett első exit poll eredmények Ion Iliescu 70-30 arányú győzelmét jósolták. A részvételi arány kevéssel 50 százalék felett volt -- tudósít az MTI.
A romániai választás eredménye a román nép érettségének és felelősségtudatának a győzelme -- jelentette ki Iliescu az első exit poll eredményeinek közzététele után. A gazdasági, szociális reformok gyorsítását ígérte, s reményét fejezte ki, hogy ehhez Románia támogatást kap a nemzetközi pénzügyi intézetektől. Mint mondta, a román külpolitika az európai integrációt és a jószomszédi kapcsolatokat fogja szolgálni.
Tudor szerint a múlt vasárnapi szavazás Románia XX. századi történetének legnagyobb választási csalását jelenti. Bejelentette, hogy a PRM elvégzi a szavazatok párhuzamos összeszámlálását.
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a vasárnapi elnökválasztás előzetes eredményeit kommentálva azt hangsúlyozta, hogy most az értelem győzött, s az elkövetkező időben a demokráciának kell győznie Romániában. Valeriu Stoica, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke úgy fogalmazott, hogy a vasárnapi választáson nem Ion Iliescu, hanem a demokratikus erők győztek. Petre Roman, a Demokrata Párt (PD) elnöke szintén úgy értékelte a választás eredményét, hogy a szavazók elutasították a szélsőséget.
Tegnap egyébként megtartotta alakuló ülését az új román parlament. Az alakuló ülés előtt a parlamentbe jutott pártok csoportjai megválasztották a frakcióvezetőket. Az RMDSZ képviselői csoportjának vezetője Kelemen Attila, a szenátusé pedig Verestóy Attila lett. Iliescu a tervek szerint a jövő héten teszi le a hivatali esküt az új parlament előtt. Ezt követően az államfő konzultációt folytat a parlamentbe került pártokkal az új miniszterelnök személyéről, mivel a választáson győztes PDSR kisebbségben van mind a képviselőházban, mind a szenátusban. A PDSR Adrian Nastasét jelölte ki miniszterelnöknek, aki már gyakorlatilag összeállította kisebbségi kormányának névsorát. A kormányalakítási megbízatást követő tíz napon belül a kijelölt miniszterelnöknek bizalmat kell kérnie kabinetje számára. A BBC szerint Nastase tegnap tárgyalásokat folytatott a PNL, a PD és az RMDSZ képviselőivel támogatásuk elnyeréséről. (A romániai életszínvonalról háttér a 10., az elnökválasztásról elemzés a 12. oldalon)