Maga a francia sajtó is meglehetősen kritikus az ország EU-elnökségével kapcsolatban, más nyugat-európai országok lapjai pedig (politikai szimpátiájuktól függetlenül) gyakran egészen megsemmisítő erejű kritikákat intéznek Párizs címére.
"Az elnökség politikai fiaskónak bizonyult" -- állapította meg a baloldali-liberális párizsi Liberation. A konzervatív londoni Daily Telegraph szerint "színvonalsüllyedésről" van szó, míg a német üzleti körök lapja, a Handelsblatt úgy véli, a francia elnökség "mélységes rosszérzést" hagy maga után. "Talán az eddigi legrosszabb elnökség volt" -- idézi a Reuters egy kis tagállam diplomatáját.
A szokatlanul éles bírálatok kiváltó oka elsősorban a meglehetősen gyatrán megrendezett félév-záró nizzai csúcstalálkozó előkészítésének és lebonyolításának módja. A kritikusok szerint Franciaország fittyet hányt az unió egészének érdekeire, az elnökséget betöltő országtól elvárható konszenzuskereső magatartás helyett egyaránt magára haragította a tíz kis EU-tagot, az Európai Bizottság elnökét és jó néhány tagjelöltet (nem utolsósorban a korábban szövetségesének számító Lengyelországot és Romániát).
Mindezek tetejébe a kínkeservesen kialkudott új uniós alapszerződés sokak véleménye szerint tartalmában az eddigi leggyengébb (összevetve az 1997-es amszterdami, az 1992-es maastrichti, az 1986-os luxembourgi vagy az 1957-es római szerződés bármelyikével), s a közös Európa szellemétől legtávolabb álló. A francia vezetők "egy rosszkedvű párizsi taxisofőr önző, szabadszájú arroganciájával" kormányozták az uniót -- summázza véleményét az EU-elnökséget január 1-jén átvevő Svédország egyik vezető lapja, a Dagens Nyheter.
A francia elnökség eredményeiről kevés szó esik. Pedig az önmagában is nagy siker számos elemző szerint, hogy egyáltalán létrejött a nizzai szerződés (függetlenül minőségétől), hogy hosszú évek meddő tárgyalásai után az elmúlt fél évben sikerült megállapodni az európai részvénytársaság alapításának módjáról, a közös európai hadseregről, a távközlési liberalizáció kiteljesítéséről, a vasúti áruszállítás piacának szabaddá tételéről vagy a külföldre adóelkerülés céljából menekített megtakarítások elleni közös fellépésről.
Elemzők szerint a baklövések egyrészt azért kerültek a figyelem középpontjába, mert a francia elnökség két egészen sikeres prezídiumot (a portugálok és a finnek által irányítottat) követett -- s a nagyhatalmi ambícióktól mentes kis tagországok általában sikeresebb elnökök, mint a saját belpolitikai csatáikat gyakran uniós szintre is kivetítő nagyok. Ez utóbbi különösen látványos példáját adta Chirac elnök és Jospin kormányfő számos (EU-ügyekben is tetten érhető) pengeváltása. Másrészt feltűnő, hogy Jospin egyetlen jelentős EU-témájú beszédet nem mondott 1997-es hatalomra jutása óta, Chirac ilyen irányú kísérletei pedig rendre önellentmondásoktól terheltnek és zavarosnak bizonyultak -- állapítja meg a brit Guardian.