BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb adóper indul

Az idén november végéig 1157 esetben fordultak bírósághoz a cégek és magánszemélyek az általuk sérelmezett adóhatósági határozat miatt. Az ebben az időszakban hozott 723 jogerős ítélet 70 százaléka a hivatalnak kedvezett. A lezárt jogviták perértéke 5,6 milliárd forint volt.

Az adóhatóság ez évben hozott kevés híján kilencezer másodfokú határozatából 1157 döntést sérelmeztek és támadtak meg bíróság előtt az ügyfelek. A perek 85 százaléka az ellenőrzések során feltárt adóhiányhoz kapcsolódik. A jogviták 14 százalékában az adóbevallással összefüggő, illetve egyéb mulasztásokat szankcionáló bírságokat kifogásolják. A maradék egy százalékot a járulékperek alkotják -- tájékoztatta a Világgazdaságot Vass Ágnes, az APEH osztályvezetője.
Elmondta azt is: bár a polgári perrendtartás módosítása nyomán a korábbiakhoz képest gyorsabban fejeződnek be az adóperek, tavalyról még több mint hatezer jogvitájuk húzódott át erre az évre.
A jogerősen lezárult 723 ügy perértéke 5,6 milliárd forint volt. Ebből az esetek hetven százalékában nyertes adóhivatalnak 3,5 milliárd forint jutott.
Cégek és magánszemélyek egyaránt szép számmal fordulnak bírósághoz. Legtöbben a hivatal áfára vonatkozó megállapításait vitatják. Sok -- az áfaügyeknél azonban jóval kevesebb -- per indul a személyi jövedelemadóval, illetve a társasági adóval kapcsolatban. Az adóhatóság által felfedett hiba összegszerű következménye természetesen más egy nagy társaságnál, mint például egy alacsony jövedelmű alkalmazottnál. Ám egyiket is, másikat is súlyosan érintheti. A milliárdos perértékű viták többnyire ritkaságszámba mennek. Gyakoriak viszont a százmilliós nagyságrendű ügyek, míg kevés a valóban kis perértékű -- néhány ezer forintos bírság miatt indított -- jogvita.
Figyelemre méltó, hogy a perek száma az elmúlt években csökkenő tendenciát mutat. Az 1997-ben benyújtott csaknem 13 ezer, valamint az 1998-as hétezer keresethez képest tavaly csupán 1900 esetben fordultak bírósághoz a hivatal határozata miatt. Ezt azt jelzi, hogy az adózók egy része meggyőzőnek találja a hatóság döntését.
Perek tömegét idézhetik elő ugyanakkor a jogszabályváltozások, illetve a rendelkezések eltérő értelmezése. Többnyire nem látható előre, hogy melyik lesz a vitás passzus, mint ahogy az sem: bírósági határozat vagy új jogszabály simítja-e majd el a konfliktusokat.
A legfelsőbb bírósági döntések a hivatal számára is útmutatásul szolgálnak. Emlékezetes, hogy az úgynevezett befektetési pereket -- amelyek akkoriban alaposan megnövelték az adójogviták számát -- jogegységi határozat rendezte. Nemrég a sportegyesületek és a gazdasági társaságok által a sportolóknak, alkalmazottaknak értékpapírban kifizetett juttatások adójogi megítéléséről hozott irányadó döntést a Legfelsőbb Bíróság, megoldván ezzel egy sor jogvitát.
Esetenként az adóhivatal is igyekszik elejét venni a pereknek. Ismeretes például, hogy a legutóbbi adómódosítások 1995-re visszamenőlegesen kiszélesítették a költségvetési szervek áfalevonási jogát. Ezzel egyrészt pont kerül -- minden bizonnyal permegszüntető végzésekkel -- jó néhány, jelenleg is folyó eljárás végére. Ugyanakkor számítani lehet arra is, hogy a már befejezett ugyanilyen ügyek -- tekintettel a kedvező szabályra, egy felügyeleti intézkedési kérelem révén -- ismét feléledhetnek. Az újabb vitákat megelőzendő az adóhivatal készül e lezárt akták utólagos, a jogszabálynak megfelelő rendezésére -- mondta befejezésül Vass Ágnes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.