A idén is marad pénz a lakáskeretben. Az eddigi adatok alapján -- mint arról már beszámoltunk -- várhatóan tízmilliárd forint nem fogy el a Pénzügyminisztérium (PM) kezelésében lévő lakáscélú előirányzatból.
A megmaradt összeg nem csoportosítható át a jövő évre. A Fidesz-frakció azért lobbizik, hogy a maradványt is költsék el az idén -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Sasvári Szilárd fideszes országgyűlési képviselő. Javaslatuk szerint a megmaradó tízmilliárd forintot tömbrehabilitációra és nyugdíjasházprogramra költenék. A bérlakásprogramhoz hasonló konstrukciót alkalmaznának, vagyis az önkormányzatoknak pályázni kellene a forrásokra. Sasvári szerint a bérlakás-támogatási rendszer bebizonyította, hogy ha állami forráshoz önkormányzati erő is társul, az fellendíti a programot. Azt, hogy a tízmilliárd forintból mennyi jutna a tömbrehabilitációra és mennyi a nyugdíjasházak kialakítására, az igények határoznák meg. A javaslat jelenleg kormánydöntésre vár.
A bérlakásprogramból még egy forduló hátra van ebben az évben. Eddig, a többszöri kibővítés után 6,5 milliárdra duzzadt keretből a gazdasági miniszter 5,5 milliárd forint támogatást ítélt oda. Ebből a pénzből az önkormányzatok 3,5 milliárd forint saját erő felhasználásával 1546 bérlakást építenek, alakítanak át, vásárolnak. A Gazdasági Minisztériumban (GM) jelenleg 50 pályázat vár jóváhagyásra, támogatási igényük 3-4 milliárd forint. Az erre az évre elkülönített keretből még egymilliárdot ítélhet meg a miniszter. A ténylegesen szétosztható állami forrás azonban ennek a háromszorosa, összesen 3,4 milliárd forint. Ebből 2,4 milliárd az az összeg, amit egy megállapodás szerint a jövő évi keret terhére (négymilliárd forint) átcsoportosíthat a tárca. Várhatóan élni fog ezzel a jogával a GM -- értesült lapunk.
Jövőre egyébként hét új elemmel bővül a lakásfinanszírozás. Az egyik a tömbrehabilitáció, amely a fővárost és néhány nagyobb várost érint majd. Diákbérlakások létrehozását is célul tűzte ki a GM, s emellett elindul a panellakások energiatakarékos felújítását, nyugdíjasházak és romalakások kialakítását szolgáló program. A gazdasági tárca most dolgozza ki a kilakoltatás elleni pénzügyi konstrukciót, valamint a köztisztviselői lakásprogramot. Ez utóbbi lényege, hogy a köztisztviselők állami garanciával vehetnének fel hitelt építkezésre és vásárlásra.
A jövő évi lakásprogramok egyetlen többletforrása hárommilliárd forint, amit a költségvetésben panellakások felújítására irányoztak elő. A többi lakásfinanszírozási elemhez átcsoportosítással próbálják a pénzt előteremteni. A PM fejezetében lakáscélra felhasználható összeg jövőre nem emelkedik, 70 milliárd forinttal gazdálkodhatnak majd, csakúgy, mint az idén.