BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem drámai a profitkivonás

A közvetlen külföldi befektetések összege az első három negyedévben 1,5 milliárd eurót tett ki, ami 46,8 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A gazdaságfejlesztési program keretében az idén 64 pályázatot 6 milliárd forint támogatásban részesítettek.

Az év első kilenc hónapjában a közvetlen külföldi befektetések elérték az 1,5 milliárd eurót. Ez nem csak az elmúlt év hasonló időszakával, hanem a korábbi évekkel összevetve is kiemelkedő teljesítménynek számít -- hangoztatta Pongorné Csákvári Marianne, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára sajtótájékoztatóján.
A magyarországi közvetlen külföldi befektetések belső összetételét vizsgálva a részvény- és egyéb tulajdonosi részesedések 1271 millió eurót, a tulajdonosi hitelek pedig 253 millió eurót tettek ki.
Tavaly az első kilenc hónapban a jövedelemkiáramlás 404 millió eurót ért el, ez az idén szeptember végéig 762 millió euró volt. A profitkivonás emelkedése azonban nem tekinthető drámai eseménynek -- tette hozzá a helyettes államtitkár. Amikor egy országban már 20 milliárd dollár feletti közvetlen tőkebefektetés van, akkor ezzel természetesen együtt járó folyamat a viszonylag magasabb jövedelemkiáramlás is.
Pongorné Csákvári Marianne arról is beszámolt, hogy a gazdaságfejlesztési támogatási rendszerben az idén egy új modellt vezettek be. Míg korábban többnyire kamatmentes hitelt nyújtottak a pályázatok győzteseinek, ez évben már vissza nem térítendő támogatásban részesültek a pályázók. Tavaly 70 elfogadott pályázathoz 8,9 milliárd forint, az idén november végéig 64 elfogadott tenderhez 6 milliárd forint támogatást nyújtottak. Ebben az évben még 15 pályázatot dotálnak -- mondta.
A beruházások földrajzi elhelyezkedésében továbbra is dominál a Dunántúl, ide irányul a befektetések közel 85 százaléka. Az összes beruházás mintegy 7 százaléka pedig az észak-magyarországi régiót célozza meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.