Az ország lényegében elvesztegetett 10 évet, amikor mind a bal-, mind a jobboldali kormányok halogatták a reformokat, amivel stagnálás és hanyatlás váltakozó ciklusaiba kényszerítették a gazdaságot. Ennek alapján az EU-tagságra várakozó 12 jelölt közül Románia az utolsó helyen áll. A Reuters szerint az EU, az IMF és a Világbank egyaránt pontos gazdaságpolitikai ajánlásokkal látta el Bukarestet, különösebb eredmények nélkül. A jövő szintén nem kecsegtet sok jóval, mert olyan párttal, illetve pártstruktúrával kellene mélyreható kapitalista reformokat végrehajtani, amelynek gyökerei mélyen a kommunista múltba nyúlnak vissza. Az elnök, illetve a legerősebb parlamenti frakció mögött álló "szociális demokrata" pártban (PDSR) erős a szakszervezetisek súlya, akik ellenzik a reformokat, emellett jelen vannak erős pénzügyi érdekcsoportok, amelyek viszont a külfőldi tőke és a beruházások távol tartásában érdekeltek. Ez utóbbiak -- a brit hírügynökség szerint -- valamiféle helyi tőkefelhalmozásra törekszenek, amellyel át tudnák venni az állami ipart, hogy aztán jó pénzért túladjanak rajta.
Ezzel szemben áll a lakosság, mégpedig állások, fűtés és elegendő élelem nélkül. Adrian Nastase kijelölt miniszterelnök máris sürgősségi segélyprogramon dolgozik, hogy egyenlő alapellátás jusson mindenkinek. A Reuters szerint azonban ez az a pont, ahol Bukarest szembekerül majd a külföldi hitelezőkkel. Az ING Barings egyik közgazdásza szerint Iliescu súlyos hibát követne el, ha rövid úton megjutalmazná -- egyébként valóban súlyosan megviselt -- szavazóbázisát, mert ez erős kétségeket keltene a követni kívánt gazdasági kurzussal kapcsolatban.
Kommentátorok sokatmondónak tartják Nastase azon tervét, hogy az IMF-fel "rugalmas" megállapodást kell kötni, elfogadtatva a valutaalappal a GDP 4,5 százalékára rúgó költségvetési hiányt. Az IMF két részlet átutalása után befagyasztotta egy 540 millió dolláros készenléti hitelkeretét, és kétséges, hogy az eddig ismertté tett kormányzati elképzelések nyomán újrakezdené a folyósítást. Márpedig az IMF közreműködése nélkül sem a magántőke, sem az EU nem fog mozdulni.