A 293 kérelmezőből összesen 219, önhibáján kívül működésképtelen önkormányzat 1,365 milliárd forintos támogatási igényét ismerte el jogosnak a felülvizsgálatot végző pénzügyi és belügyi tárca -- erről tegnap kapott tájékoztatást az Országgyűlés önkormányzati bizottsága. A forráshiányos önkormányzatok támogatására az idén eredetileg 9,6 milliárd forintot tervezett a költségvetés, ám a keret már az első ütemben elfogyott (Világgazdaság, 2000. dec. 4.). Az első félévi támogatottakkal együtt ebben az évben 1151 önhibáján kívül hátrányos helyzetű helyhatóság kap 12,4 milliárd forint kiegészítő állami forrást. A hiányzó pénzt az önkormányzati szférán belüli átcsoportosítással -- a korábban lemondott, illetve visszafizetett állami támogatásokból -- teremtik elő.
Az önkormányzati bizottság tájékoztatása után a pénzügy- és a belügyminiszter várhatóan a napokban aláírja az előterjesztést, s a rászoruló 116 település, illetve három megyei önkormányzat a nettó finanszírozás keretében még ebben a hónapban megkapja a pénzt. Lamperth Mónika, a bizottság szocialista alelnöke lapunk kérdésére elmondta: a javaslat kapcsán több ellenzéki képviselő ismét sürgette az önkormányzati finanszírozás átalakítását. Hogy a rendszer működésével alapvető gondok vannak, azt pontosan jelzi, hogy a 3200 helyhatóság több mint egyharmada kötelező feladatait sem tudná ellátni kiegészítő állami támogatás nélkül.