Michael Malin és Kenneth S. Edgett kutatót meghökkentette az idén júniusban, hogy az átvizsgált fotók a Marson becslések szerint több ezer kilométer hosszú, meredeken erodált vízmosásvágatokat és kráterfalakat mutattak. Szerintük ezek igencsak arra utalnak, hogy a geológiai múltban a Mars felszíne közelében víz folyhatott. Malin szerint a bolygón igen sok tó lehetett, s Kenneth S. Edgett is úgy véli, hogy ezek a formák aligha alakulhattak ki víz nélkül.
A NASA eddig csak kevés részletet árult el, ám a CNN amerikai és a Skynews brit hírtelevízió kedden este már bemutatott olyan képeket, amelyek folyadék korábbi meglétére utaltak, vízmosások formájában. A mai tájékoztatón előreláthatólag jelen lesz több vezető amerikai tudós és menedzser is. A Malin Space Science Systems által működtetett kamera, amelyet a Mars Global Surveyor műholdra helyeztek fel, több mint ötvenezer fényképfelvételt készített a vörös bolygóról. A Surveyor 1997 szeptembere óta van pályán a Mars körül.
Alan H. Greiman, a houstoni Lunar and Planetary Institute kutatója szerint e vízmosások nem jelentenek új felfedezést, és egyelőre nincsen bizonyíték arra, hogy valaha víz, sőt élet is lehetett volna a vörös bolygón. Ugyanakkor William Schopf, a UCLA egyetem tanára szerint a Mars-képek alapján készült tanulmány jelentősen alátámasztja azt az elméletet, amely szerint a Mars több milliárd évvel ezelőtt a mainál nedvesebb, melegebb és sokkal barátságosabb lehetett.
Malin és Edgett új megállapításait a Science Magazin legközelebbi száma ismerteti majd.