A szerbiai választással teljessé vált a szeptember 24-i jugoszláviai elnökválasztáson megkezdett fordulat -- jelentette ki Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke. Jugoszláviában a tényleges hatalom a köztársasági kormányok kezében van.
Az új szerb kormány első feladatai közé tartozik viszonyának rendezése Montenegróval, a kisebbik jugoszláv tagköztársasággal, valamint a koszovói helyzet tisztázása. Djindjics és más reformista szerb politikusok is arra utaltak az elmúlt napokban, hogy vádat fognak emelni Szlobodan Milosevics volt elnök ellen a hatalommal visszaélés, állami javak eltulajdonítása, korrupció, választási csalás és politikai gyilkosságok megrendelése miatt.
Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök már hétfőn kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát: vizsgálja felül a tavaly júniusban hozott koszovói határozatot annak érdekében, hogy ki lehessen füstölni a Koszovó és Dél-Szerbia határán létesített biztonsági övezetből az albán szabadcsapatokat.
A jugoszláv parlament elé beterjesztett vonatkozó javaslat szerint ellenkező esetben Belgrád maga fog az albán fegyveresekkel szemben fellépni. Az ENSZ döntése értelmében az 5 kilométer széles ütközőövezetben csak oldalfegyvert viselő szerb rendőrök tartózkodhatnak, miközben -- jelentések szerint -- az albán gerillák nehézfegyverekkel rendelkeznek. Szerb politikusok a sáv szűkítését is szorgalmazzák. A KFOR megérti Belgrád biztonsági aggályait -- jelentette ki a koszovói békefenntartó erő szóvivője --, de a javaslat időzítése rossz.
Lapértesülések szerint a jugoszláv legfelső védelmi tanács (VSO) hétfői ülésén leváltották a Montenegróban állomásozó jugoszláv 2. hadsereg parancsnokát, Milorad Obradovics tábornokot és a szintén Montenegróból operáló jugoszláv haditengerészet parancsnokát, Milan Zecs tengernagyot. A VSO-t a szövetségi és a két tagköztársasági elnök alkotja. Két év után először vett részt ülésén Milo Djukanovics montenegrói elnök; az MTI által idézett értesülések szerint a leváltásokat az ő kérésére hajtották végre.
Kostunica és Djukanovics külön is tárgyalt a VSO ülése után, de az ezt követően kiadott jugoszláv elnökségi nyilatkozat nem támasztja alá azokat a véleményeket, amelyek szerint a katonai vezetők leváltása javíthat Belgrád és Podgorica viszonyán. Kostunica hivatala ugyanis óva intette Montenegrót az egyoldalú lépésektől (amin a köztársaság függetlenségének deklarálását szokták érteni), mondván: ez a jugoszláv és a montenegrói alkotmány megsértésének bizonyulna. A montenegrói kormány állítólag olyan javaslatra készül, amelynek értelmében mindkét tagköztársaság függetlenként kezdene teljesen új tárgyalásokat az államszövetségről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.