Szabályszerűen, kellő gondossággal zajlott a Hungária körút felújítása, illetve az 1-es gyorsvillamos építése -- fejtette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Vajda Pál főpolgármester-helyettes. A beruházásra szánt 11 milliárd forintos keretből 800 millió meg is maradt. Vajda újabb politikai támadást lát az ügyben. Elmondta: a tendereket elbíráló bizottságban benne volt a Fidesz képviselője is, aki akkor nem emelt kifogást. Ennek ellenére a főváros, a kifogásokról értesülve, megvizsgáltatta a beruházást. Saly Ferenc, a főpolgármesteri hivatal független vizsgálóbiztosa elmondta: a szeptember óta tartó vizsgálat eredményeképpen megállapítható, hogy a tendereztetési eljárás során jelentősebb hibák vagy hiányosságok nem voltak. A vizsgálatot végzők említésre méltónak azt találták, hogy -- a hazai, illetve az évekkel ezelőtti budapesti gyakorlatnak megfelelően -- részletes kiviteli terveket nem készítettek. A tenderterv alapján készült "mérnökár" megalapozottsága nem volt kellőképpen dokumentálva.
A vizsgálóbiztos nem a lényegi kérdésekre adott választ, jelentése egymással hasonlítja össze a pályázók ajánlatait, nem az elérhető árakkal -- fejtette ki lapunknak Perlaki Jenő. A pénzügyi ellenőrző bizottság fideszes elnöke elmondta: az általuk készíttetett jelentés arra világított rá, hogy a szükségesnél jóval többet költöttek a munkákra. Az anyag már a beruházás egy részének ellenőrzése alapján megállapította: 689 millió forintos kár érte a fővárost. Perlaki azt javasolja majd a bizottságnak, hogy vizsgáltassák meg a beruházás másik részét, a villamospálya építését is. Emellett a vizsgálati jelentést minden fővárosi képviselőnek el kívánja juttatni. A testület elnöke elmondta: szeptemberben feljelentést tett a rendőrségen, a mintegy egymilliárd forintosra becsült károkozás miatt ismeretlen tettes ellen. Az ORFK novemberben nyomozást indított az ügyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.