A Corvinus Rt.-nél végrehajtott tőkeemelés lehetővé teszi két, előrehaladott állapotba jutott projekt megvalósulását -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Várady Zoltán vezérigazgató. A zártkörű tőkeemelés eredményeként a Corvinus Rt. jegyzett tőkéje az eddigi 1 milliárdról 2,656 milliárd forintra nőtt. A társaság már a várt tőkeemelés tudatában fogott két projekt megvalósításába. Ajánlatot tett a romániai Szovátai Gyógyüdülő Központ privatizációjában, illetve a szlovákiai nagymegyeri tejipari vállalat tőkeemelésében való részvételre. Ez utóbbi projektben vélhetően egy erős szakmai befektetővel fog majd össze -- mondta Várady. Mindkét meghaladja a 100 millió forintot. A vezérigazgató közölte azt is, hogy több, hasonló készültségi fokú projekt nincs egyelőre előkészületben, de -- egyebek között romániai és horvátországi -- elképzeléseik vannak.
A magyar kormány és az ÁPV Rt. határozatai, valamint a 2000. évi pótköltségvetési törvény elfogadása alapján a Corvinus Rt. jegyzett tőkéjét 2,65 milliárd forint készpénzzel 160 százalékos árfolyamon emelte meg az Eximbank Rt. a társaság tegnapi rendkívüli közgyűlésén. A tőkeemelés zártkörű volt.
A Corvinus Rt. alaptőke-emelését az indokolta, hogy előkészített projektjeinek összértéke nagyban meghaladta a rendelkezésre álló források összegét, s már akadályozta az alapításkor meghatározott stratégia végrehajtását, mutat rá a közlemény.
A rendkívüli közgyűlésen egyébként a társaság igazgatósági tagjai közé választották Skultéty Vilmost, az ITD Hungary vezérigazgatóját.