BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bérlakásprogramra az idén 13,2 milliárd

Minden önkormányzatnak indulnia kellene a bérlakások kialakításának támogatására kiírt tenderen -- hangzott el az Önkormányzati Klub tegnapi rendezvényén. A pályázati felhívás már megjelent, és a dokumentáció hozzáférhető a területi kereskedelmi és iparkamaráknál.

Ebben az évben 13,2 milliárd forintot különítettek el a bérlakásprogramra, 4 milliárdot tömbrehabilitációra, és 3 milliárd forint áll rendelkezésre az energiatakarékossági program finanszírozására -- közölte Telekes György, a Gazdasági Minisztérium (GM) lakáspolitikai főosztályvezető-helyettese az Önkormányzati Klub tegnapi rendezvényén.
Eddig több mint 100 pályázat érkezett be az önkormányzatoktól bérlakások építésére, kialakítására, és mintegy 9,4 milliárd forint támogatásról döntött a GM -- tette hozzá a főosztályvezető-helyettes.
A bérlakásprogramot új elemekkel bővítik, így az idén az önkormányzatok garzon-, illetve nyugdíjasházak építésére is pályázhatnak. A létrehozásukhoz a 70-80 százalékos állami támogatás mellett a bekerülési érték 20-30 százalékával kell bírniuk. Az önrész lehet telek, ingatlan, vagy készpénz.
Szintén az önkormányzatok igényelhetik a tömbház-rehabilitációs támogatást, ami a teljes költségnek legfeljebb a fele lehet. Az önrészt az önkormányzatok és a lakók adhatják össze.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere hangsúlyozta: fontos, hogy a települések segítsék a lakosságot az otthonteremtésben. Ennek a legfontosabb feladatok közé kellene tartoznia minden önkormányzatnál, háttérbe szorítva egyéb beruházásokat -- tette hozzá a polgármester.
Kaposvár 148 bérlakás építésének támogatására nyújtott be pályázatot. Míg az elmúlt 10 évben csupán 34 önkormányzati lakás épült a városban, 2006-ig 500 lakást kívánnak tető alá hozni.
Az önkormányzat egyébként évi 20-30 millió forint vissza nem térítendő támogatást, illetve kamatmentes kölcsönt nyújt a rászorulóknak. Jelenleg 500 család vár támogatásra.
A kérelmekről egy bírálóbizottság dönt. Előnyt élveznek a szülőkkel, vagy nagyszülőkkel élő fiatal házasok, a gyermeküket egyedül nevelők, illetve az idős emberek.
Szita Károly minden önkormányzatnak javasolja, hogy induljanak a GM pályázatán. A tenderkiírás egyébként már megjelent, és a dokumentációk hozzáférhetők a területi kereskedelmi és iparkamaráknál.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.