BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyeztetnek a forrásmegosztásról

Még nincs megállapodás, de ma ismét egyeztet a budapesti MSZP- és SZDSZ-frakció a fővárosnak és a kerületeknek közösen járó források megosztásáról. A városrészek még nem tudják, mennyivel kapnak többet az állami költségvetés Budapestet érintő változásainak eredményeképpen.

Várhatóan február 8-ra halasztja február 1-jére tervezett rendkívüli közgyűlését a főváros. Az önkormányzatnak minimum tíz nappal a döntés előtt el kellene juttatnia a feladatarányos forrásmegosztás tervezetét a kerületekhez, nem valószínű azonban, hogy január 22-ig elkészül a javaslat. A várost koalícióban irányító MSZP- és SZDSZ-frakció még nem tudott megegyezni a pénz elosztásának részleteiről.
Mint ismeretes, a fővárost nehéz helyzetbe hozták a 2001--2002. évi állami költségvetéshez benyújtott -- és elfogadott -- módosító indítványok, amelyek eredményeképpen az önkormányzat évente mintegy 20 milliárd forinttal kap kevesebbet annál, mint amire a korábbi szabályozás alapján számított. A törvény a 20 milliárdból 15-öt a kerületekhez csoportosít át.
A kerületek még nem kaptak tájékoztatást a forrásmegosztásról, pedig a korábbi években voltak szakmai egyeztetések, még mielőtt végső formát öltött volna a javaslat -- mondta a Világgazdaságnak Mitnyan György, a tavaly 6,6 milliárd forinttal gazdálkodó XII. kerület polgármestere. A városrész vezetője arra számít: a törvénymódosítás eredményeképpen annyi pénzhez jut majd a budai kerület, hogy fedezni tudják a működési költségeket, s a tervek szerint mintegy 1 milliárd forintot költenének fejlesztésre. Mitnyan György szerint a forrásmegosztás reformjához hozzátartozna a budapesti önkormányzatok által ellátandó feladatok összegzése és racionális elosztása. Ennek alapján kellene a forrásokat is elosztani.
A XIII. kerületben az előzetes számítások szerint az állami normatívák akkor sem lesznek elegendőek a kötelezően előírt feladatokra, például a közalkalmazotti béremelésekre, ha 400-500 millió forinttal többet kap az önkormányzat -- jelentette ki lapunknak Tóth József polgármester. Így a városrésznek saját forrásaiból kell kipótolnia az összeget. Tóth József úgy látja: a korábbi évekhez hasonlóan a hiány elosztása folyik a 24 önkormányzat között. A budapesti kerületek nem tudják költségvetésüket elkészíteni, míg a forrásmegosztásról nincs döntés, addig ugyanis nem tudják, mennyi pénzre számíthatnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.