Fogy a 2002-es agrárbüdzsé is
Megkezdődött a tárcaközi egyeztetése annak a kormányrendelet-tervezetnek, amelyben az FVM közli a kabinettel, mely részletes agrártámogatási jogcímeken kívánja elkölteni az idei agrár-költségvetési forrásokat -- tudta meg a Világgazdaság. E tájékoztatóra -- jelentős szigorításként -- az idén először kötelezi az agrártárcát a költségvetési törvény (VG, 2001. január 12.). Az FVM addig egyetlen támogatási rendeletet sem jelentethet meg, amíg a pénzek elosztási elképzeléseit a kormány jóvá nem hagyta. Az agrártárcának ezentúl valamennyi jogszabály közzététele előtt meg kell szereznie a PM egyetértését is.
A lapunk birtokába jutott kormányrendelet-tervezetből kiderül: az FVM többoldalas felsorolást készített a támogatási jogcímekről. Az előterjesztéshez csatolt mellékletben pedig fillérre elszámol a költségvetési törvényben szereplő 191,1 milliárd forintnyi agrártámogatással. Ha a kabinet a koncepciót elfogadja, új jogcímet csak a kormányrendelet ismételt módosításával vezethetne be a tárca -- tudtuk meg.
Az FVM mostani kalkulációiban elismeri, hogy mintegy 50 milliárd forintos, tavalyról származó kifizetési kényszer terheli az idei agrárbüdzsét. E számítások megerősítik lapunk korábbi híradásait. A tárca jelenlegi adatai szerint a termelési támogatásoknál 8,2, a piacra jutási kasszánál 16,1, a beruházási szubvencióknál 26,8 milliárdot tesz ki a múlt évi kötelezettség. Nem determinációként veszi számba viszont az FVM az állami kezességgel korábban indított hitelprogramok ez évre várható garanciabeváltásait, kamattámogatásait és hitelelengedési költségeit. Több szakértő szerint ugyanakkor a 20-30 milliárdra rúgó összeget is forráscsökkentő tételként kellene nyilvántartani.
Az agrártárca a kormány számára készített magyarázatban már most érzékelteti, hogy 24,5 milliárdnyi támogatási kifizetés ez évről biztosan 2002-re tolódik át. Ez tehát a jövő évi pénzek előzetes elköltését is jelenti. Az FVM ugyanakkor az áthúzódást az idei büdzsé mentesítéseként értelmezi, vagyis az 50 milliárdos ez évi "bruttó" determinációt a 2002-es összeggel nettósítja. Így az idei tényleges kötelezettséget "csak" 26 milliárd forintban határozza meg.
Miközben ágazati szakértők a tavalyról áthozott tetemes fizetési kényszer miatt 2001-ben is pénzügyi feszültséget valószínűsítenek, az FVM mintegy 48 milliárd forintnyi új agrárfejlesztési projektet indítana. Az elképzelések a Híd a harmadik évezredbe elnevezésű agrárprogramon alapulnának, amelyet a kormány Széchenyi-tervéhez készít az agrártárca. A mostani előterjesztésből többek között kiderül: ültetvénytelepítésre új projektekben 18 milliárd, erdőtelepítésre 6 milliárd, öntözésre 5 milliárd, élelmiszer-ipari beruházásokra 5,5 milliárd, vízkárelhárításra 5,2 milliárd jutna.


