Magyar gazdaság

Indul a Széchenyi-terv megvalósítása

A Gazdasági Minisztérium (GM) az idén a Széchenyi-terv most megjelent 55 pályázatára 100 milliárd forintot szán. A kormány szándéka szerint a Széchenyi-tervvel új korszak indul a gazdaságban -- mondta Matolcsy György gazdasági miniszter tegnap az idei pályázatokat bemutató rendezvényen.
A keretből a legtöbbet -- 45 milliárd forintot -- a kormányzat a vállalkozáserősítő programokra szán, amellyel a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességét kívánja növelni. A lakáspogramra 30 milliárd áll rendelkezésre, a turizmusra szánt keret 20 milliárd forint, míg a regionális gazdaságépítési programra mintegy 5 milliárd jut. Ha elfogy az idei pénz, akkor a jövő évi keret terhére 40 százalék erejéig lehet kötelezettséget vállalni.
A nyertes pályázók vissza nem térítendő támogatást kapnak. Ezek mértéke 20-50 százalék között változik. Ehhez a vállalkozásoknak, önkormányzatoknak 25 százalék saját erőt kell biztosítani, a szükséges többi pénzt pedig hitelből lehet biztosítani. A támogatások felhasználásának ellenőrzése a korábbi évek gyakorlata szerint történik.

VG-összefoglaló-->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek