Növekvő perértékű ügyek
Tavaly mintegy kétszáz új, összeségében több milliárd forint perértékű ügy érkezett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő állandó választott bírósághoz -- tájékoztatta a Világgazdaságot Balog Lajosné ügyvéd, választott bíró. Mint elmondta, a kevés milliárdos nagyságrendű per mellett a legkülönbözőbb értékű, így például néhány száz, vagy egy-két milliós, esetenként csupán több százezer forintos vitákban kell dönteniük.
A választottbíráskodásről szóló törvény szerint hetedik éve működő kamarai fórumot a gazdasági élet szereplői többnyire azért részesítik előnyben a rendes bíróságnál, mert gyorsabban -- nem ritkán alig fél év alatt -- zárja le a jogvitákat. Tény viszont, hogy az eljárás -- a perértékhez igazódóan -- drágább, mint a rendes igazságszolgáltató fórumok előtt. Ez is oka lehet annak, hogy a jogviták száma bár nő, nem változik lényegesen -- fejtette ki Balog Lajosné. Ugyanakkor évről évre több a magas perértékü ügy. A legnagyobbak általában garanciális kötelezettségekre, minőségi kifogásokra vonatkoznak, illetve jelentős összegű hitelnyújtással függnek össze.
Korábban sok volt a tagkizárással kapcsolatos per. Különösen a kétszemélyes kft.-k tagjai zárták ki egymást előszeretettel. Ma erre nincs mód, és az új törvény szerint általában is megfontolandó a kizárási procedúra. A választott bíróságon érzékelik is: csökkenőben az ilyen ügyek száma. Sok viszont -- nemegyszer éppen a kizárási perek folyamányaként -- az elszámolási vita. Új keletű tapasztalat: szaporodnak az üzletházak és a bérlők közötti perek.
A választott bírósági ítélet bármelyik fél által a bíróságon megtámadható azon a címen, hogy közrendbe ütközik. A vesztes fél -- afféle burkolt fellebbezésként -- gyakran él is a lehetőséggel. Ám, hasonlóan a korábbi esztendőkhöz, tavaly sem fordult elő, hogy sikerrel támadták volna meg a kamarai választott bíróság döntését.

