Több hibás adóbevallás várható
Az adóhivatal az év eleje óta folyamatosan postázza a magánszemélyeknek a kitöltendő adóbevallásokat. Az adóívek szerkezetükben és tartalmukban csak néhány ponton változtak. Ám a lapunk által megkérdezett szakértők szerint az új szerkezet és a félreérthető tájékoztató szöveg miatt az idén jelentősen megugorhat a hibás bevallások száma.
A korábbi gyakorlat szerint ha a magánszemély adót vagy adóelőleget akart visszaigényelni, akkor az adóív hátoldalán az erre kijelölt helyen tüntette fel az összeget, majd az alatta lévő rubrikába írta be, hova kéri a pénzét: banki számlaszámára vagy lakcímre.
Az idén helyhiány miatt -- a járulékokkal kapcsolatos adatok kerültek ide -- a hátlapra már nem fért ki ez utóbbi rész -- mondta a Világgazdaságnak Varga Árpád, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szakmai elnökhelyettese. Ezért a visszaigénylés e fontos adata átkerült a bevallás első oldalára, az E pont alá.
Erre viszont sem az adóbevallásban, sem a kitöltési útmutatóban nem utal a hivatal -- reagált kérdésünkre Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke. A fegyelmezett adózó azt is gondolhatná, hogy az adóhivatal valamiért kíváncsi a számlaszámára és a lakcímére. Ám ha mindkét rovatot kitölti, hibát követ el, s az APEH egyeztetésre is behívhatja az adózót, hiszen nem egyértelmű a nyilatkozata -- mondta az adótanácsadó. Eközben a pénzét is visszatartja a hivatal. Sőt, akkor is így tehet az adóhatóság, ha az adózó nem erősíti meg az F pontban és az adóbevallás 0053-09-es mellékletében egyaránt visszaigénylési szándékát. E külön lapot egyébként az útmutató szerint csak akkor kellene kitölteni, ha a pénzt nem kéri vissza -- jegyezte meg Zara. Minden bizonnyal sokakat elbizonytalanít majd az ellentmondás, s kígyózó sorok várhatók az adóhivatal ügyfélszolgálatánál -- tette hozzá.
Az APEH elnökhelyettese szerint is elképzelhető, hogy nem minden esetben töltik majd ki pontosan a bevallást. Ám abban bízik, hogy mivel az adózók az adóbevallás első oldalát töltik ki legutoljára, rájönnek az E pont lényegére. Adótanácsadó segítségét is kérhetik a kitöltéskor -- tette hozzá. Zara szerint ugyanakkor éppen a magánszemélyekre és az egyéni vállalkozókra nem jellemző, hogy szakértőtől kérjenek tanácsot. Sőt, mivel az idén már az adótanácsadókat terheli a hibás bevallás miatti bírság, egyre kevesebben vállalják ezt -- jósolta lapunknak Herich György adótanácsadó.


