BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változó díjak, munkába álló helyettesek

Az új bírósági végrehajtási törvény kapcsán várhatóan módosul a végrehajtók díjazása is. Bár a törvény csak szeptember elsejétől él, a végrehajtók helyettesei már áprilistól dolgoznak.

A jelenleginél értékállóbb és -- lehetőség szerint -- differenciáltabb bírósági végrehajtói díjszabás kidolgozását tervezi az igazságügyi tárca -- közölte a Világgazdasággal Juhász Edit, a minisztérium főosztályvezető-helyettese. Mint mondta, nem céljuk minden egyes eljárási cselekményhez külön tarifát megállapítani, de bizonyos keretek között -- nem növelve az eljárások adminisztratív terheit -- szóba kerülhet az egyes végrehajtói feladatok súlyát is figyelembe vevő díjazási elemek kialakítása.
A díjszabás megreformálása a megújult végrehajtási törvény érvényesülését szolgáló rendelkezések kidolgozásához kapcsolódik. A szeptember elsejétől hatályos törvény ugyanis több szabály módosítását, esetenként újak létrehozását kívánja meg. Így felhatalmazza a kormányt, hogy állapítsa meg, miként lehet majd végrehajtás alá vonni a takarékbetéteket. A rendeletet előkészítő igazságügyi tárca elképzelései szerint a különböző megtakarítási formákat egységesen kellene kezelni, nem feledkezve meg azok speciális vonásairól sem. Szükség van egyebek közt a lakáskiürítés és a gépkocsi-lefoglalás feltételeinek, illetve menetének szabályozására is.
Mivel a törvény változtat a végrehajtói szervezeten, módosításra szorulnak az erre vonatkozó rendelkezések, köztük a végrehajtói kamara új, a felügyelettel, igazgatással kapcsolatos feladatait rögzítő passzusok. Juhász Edit utalt arra: egyik legsürgetőbb munkájuk a végrehajtó-helyettesekre vonatkozó szabályok kidolgozása. A végrehajtók által oly régen várt helyettesek ugyanis már áprilistól munkába állnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.