A korábbi évek válságkezelő és stabilizáló költségvetése után Salgótarján 2001. évi büdzséje a városfejlesztést szolgálja. Prioritást kap benne a gazdaság erősítése, a jobb városi életfeltételek megteremtése, a nagyprojektek megvalósítása, illetve az oktatási és a szociális területen a csak Salgótarjánra jellemző támogatás is.
Az idei költségvetéstől azt várjuk, hogy kedvező hatással lesz városunk fejlődésére. Erre három elem ad lehetőséget. Egyrészt 456 millió forinttal, azaz 16,7 százalékkal növekedtek a központi források, míg a szabadon felhasználható központi keret 368 millióval, vagyis 16,3 százalékkal több. Másrészt 124 millió forinttal, 6,7 százalékkal nő az önkormányzat saját bevétele. Az ezen belül meghatározó tervezett helyiadó-bevétel 110 millióval bővült a tavalyihoz képest úgy, hogy az önkormányzat nem emelte meg az adók mértékét. Mindezt kiegészítik harmadik elemként az előző időszakban hozott hatékonyságjavító döntések.
A 46 ezer lakosú városban kiemelt terület a gazdaság erősítése, zöld- és barnamezős beruházások telepítése. Egymilliárd forintért -- 300 milliós saját erővel -- alakítottuk ki az ipari park első két ütemét. Az első ütemben -- amely közel 600 főnek teremt munkahelyet -- mintegy 5 milliárdos a befektetők beruházása. A második ütem beruházási értéke meghaladja majd a 10 milliárd forintot. Megvalósul ebben az évben 24 településsel közös beruházásunk, a térségi hulladéklerakó, az ipari parkban megépül az inkubátorház, 75 bérlakást alakítunk ki, elkészül Salgótarján digitális alaptérképe és a 21-es főút korszerűsítése. Néhány hónap múlva döntenek arról, bekerül-e az ISPA által támogatott fejlesztések közé térségi szennyvízprogramunk.
Salgótarján mintegy 8 milliárd forintos költségvetésében 4,2 milliárdot tesznek ki a működési kiadások. Kötelező feladatainkat javuló színvonalon láthatjuk el. Az idén 11,7 százalékkal jut több a városfenntartásra, 10,3 százalékkal a szociális-egészségügyi ellátásra, 10,1 százalékkal óvodai nevelésre, 9,7 százalékkal az alapfokú, 13,6 százalékkal a középfokú oktatásra. Az oktatási ágazatban 600 millió forinttal egészíti ki az önkormányzat a központi normatívát, a közművelődésnél 100, a sportnál 120 millióval. Az oktatásban úgy hajtjuk végre a béremelést, hogy nem szűkítjük az intézményrendszert, és nem élünk a kormány által ajánlott 2 százalékos létszámcsökkentéssel.
Csaknem 91 millió forintot költ a város a lakbér- és lakásfenntartási támogatásokra azért, hogy a legrászorultabbak számára is biztosítsuk a stabil lakáshasználatot. Városunkban egyedi megoldás, hogy az önkormányzat teljes mértékben átvállalja 300, komfort nélküli lakásban élő, szociálisan rászoruló bérlő lakbérét. Az érintetteknek csak közüzemi költségeiket kell fizetniük, amelyhez az önkormányzat és a tulajdonában lévő szolgáltatók által közösen működtetett LARES Közalapítványtól kérhetnek támogatást. További 400, egyéb komfortfokozatú lakás bérlője részesülhet jövedelmi viszonyaitól függően 30-50 százalékos lakbértámogatásban. Ezeken felül az önkormányzat külön segélyben részesítheti azt a komfort nélküli lakásban élő hátralékos bérlőt, akinek adóssága nem éri el a 100 ezer forintot, és tartozását szerződés szerint törleszti. Januártól módosította a közgyűlés a lakásfenntartási támogatás feltételrendszerét. A jövedelemhatárok megemelésével 2700-ra emelkedhet a kedvezményezett háztartások száma. A már említett 75 bérlakás mellett újabb 40, gázfűtéses bérlakás építését készítjük elő.
Új elem a 2001. évi költségvetésben az a 160 millió forintos tétel, amellyel megkezdjük az évtizedek óta felhalmozódott problémák megoldását. Ennek keretében javítjuk a hulladékgyűjtés feltételeit, kialakítottuk a járdák, lépcsők, játszóterek felújításának sorrendjét, ebből a keretből kezdjük meg az utak felújítását. Reményeink szerint ezek a fejlesztések javítják majd a városlakók közérzetét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.