Adatcserére érett a magyar rendőrség
Az Állandó Képviselők Tanácsa (Coreper) nemrég kezdett vitát az Europol igazgatótanácsa és felügyelőbizottsága által 2000 végén véglegesített jelentésről. A Világgazdasághoz eljuttatott dokumentum megállapítja: az adatvédelem színvonala Magyarországon általában jó, és a hatóságok a jogszabályoknak a hivatali gyakorlatban való betartása terén is jelentős eredményeket tudnak felmutatni. Ezen túlmenően a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NBEK) tevékenységére vonatkozó törvény biztosítja, hogy az Europol majdani fő magyarországi együttműködési partnere megfelelő jogosítványokkal rendelkezzen az adatcsere és -védelem ellenőrzésére -- szerepel az anyagban.
A jelentés készítői hangsúlyozzák: céljuk kizárólag az Europollal való együttműködés feltételeinek vizsgálata volt, így tehát nem arról mondtak véleményt, hogy bármely személyi adatot minden körülmények között továbbítani lehet-e a magyar félhez. Arra is felhívják a figyelmet, hogy az NBEK csak 2000 februárjában kezdte meg működését, ezért a vele kapcsolatos tapasztalatok viszonylag korlátozottak. A központ tevékenységének alakulását emiatt a tárgyalások alatt figyelemmel kell kísérni -- javasolja az Europol.
Az Europol és Magyarország között kötendő egyezmény majdani végrehajtásáról szóló törvény a szóban forgó megállapodással egy napon lép hatályba -- emlékeztet a dokumentum. A tárgyalások alatt emiatt ellenőrizni kell, hogy az alakuló megállapodás valamennyi pontjának végrehajtását lefedi-e a szóban forgó magyar jogszabály.


