Borost dicséri az ellenzék
Már hatálytalanította Boros Imre megbízott agrárminiszter azokat a korábbi miniszteri rendeleteket, amelyek a magyar közjogi előírásoktól eltérő állapotokat teremtettek az FVM-ben. Boros a mezőgazdasági bizottság előtt tegnap elmondta: Módosítani kellett a tárca szervezési és működési szabályzatát (szmsz). Eltérően a máshol megszokottól ugyanis az FVM pénzgazdálkodásával kapcsolatos ügyeket, vagy a minisztériumi munkaértekezletek napirendjének összeállítását a közigaztási államtitkár helyett Szabadi Béla politikai államtitkár intézte.
Boros továbbra is "jogérvényes nyilatkozatot" vár Szabaditól, hogy tevékenysége milyen területeken fedte át vagy helyettesítette a közigazgatási államtitkár jogkörét és megvan-e az ezzel kapcsolatos teljes dokumentáció. Szabadi két tegnapi időpont közül is választhatott, de egyiken sem jelent meg. Németh Zsolt, Boros szóvivője lapunknak elmondta: a miniszter azt fontolgatja, hogy Szabadinak újabb időpontot ad.
Boros a bizottságban tegnap közölte: a tárca megkezdte egy új birtokpolitika kidolgozását, amellyel az optimális birtoknagyság meghatározására törekszik. A cél szerinte az, hogy a gazdaságok árbevétele a támogatásokkal együtt tartós jövedelmet biztosítson. Amelyik termelő ezt nem tudja elérni, át kell sorolni a szociális szférába. Ezt már a jövő évi támogatási rendszer kialakításakor előtérbe helyezi a tárca. Alapvetően a családi gazdaságokkal számol, de tudomásul veszi a gazdasági társaságok és a szövetkezetek működését is -- közölte Boros.
Szimpátiával fogadja az MDF frakciója az ideiglenes miniszter ténykedését -- jelentette be Font Sándor (MDF). A szokásos éles FVM-es kritikák helyett több intézkedést támogatandónak minősítettek az ellenzéki pártok is. Orosz Sándor, a bizottság szocialista alelnöke kifejtette: a továbbra is "mély" agrárgondok ellenére pozitív, hogy Boros az idei agrártámogatási szabályozás meghirdetéséről gyorsan intézkedett. Kis Zoltán (SZDSZ) pedig jó elképzelésnek nevezte a szociális szféra különválasztási tervét. Ugyanakkor több ellenzéki politikus felvetette Orbán Viktor kormányfő felelősségét, mivel szerintük az ágazat válságos helyzetében "lebegteti" az agrárminiszteri poszt végleges betöltésének ügyét.


