Feljelentik Torgyánt és Szabadit
Nem tett tegnap "jogérvényes nyilatkozatot" Szabadi Béla az FVM-ben, miután az e célra létrehozott bizottsággal közölte: csak jogi képviselőjének jelenlétében hajlandó erre. Németh Zsolt, Boros Imre megbízott agrárminiszter szóvivője ugyanakkor elmondta, hogy Szabadi nem gondoskodott képviselője megjelenéséről. Mint ismert, a volt államtitkárt Boros kérte jogi nyilatkozatra, miután a tárcánál Szabadi távozása után "rendellenes" iratmegsemmisítésre utaló nyomokra bukkantak. A volt államtitkárt a tárca mára ismét bekérette nyilatkozattételre -- közölte lapunkkal Németh.
Eközben Torgyán és Szabadi ügyészségi fejelentésére készül Karsai József. A korábban létrehozott országos demonstrációs bizottság elnöke kérdésünkre leszögezte: Szabadi egy múlt heti televíziós nyilatkozatában azt közölte, hogy az általa eltüntetett dossziékban szerepeltek a "gazdatüntetéssel, a MOSZ-szal kapcsolatos ügyek". Karsai szerint e kijelentés erősítheti azt a korábbi gyanút, hogy Torgyán és Szabadi törvénytelen adatgyűjtést rendelt el a tavalyi agrárdemonstrációban részt vett gazdákról. Ez magyarázhatja, miért nem kaptak többen azóta sem állami agrártámogatásokat azok közül, akik akkor csupán demokratikus jogaikkal éltek -- tette hozzá.
A MOSZ már korábban ügyészségi feljelentést tett amiatt, mert Torgyán egyik belső rendelkezésével megtiltotta, hogy a szövetkezetek bekapcsolódhassanak az úgynevezett kibontakozási agrárprogramba. Horváth Gábor, az érdekképviselet főtitkára most elmondta: a diszkriminációra és a törvénytelen megfigyelésre utaló múlt heti Szabadi-nyilatkozatot a szervezet újabb bizonyítékként benyújtja feljelentéséhez.


