Hat-hét fejezet lezárható
Magyarország célja változatlanul az, hogy a svéd elnökség végére 6-7, esetleg több tárgyalási fejezetet is sikerüljön lezárni -- hangsúlyozta Martonyi János az Országgyűlés európai integrációs bizottságának kibővített ülését követő sajtótájékoztatón. Kifejtette: amennyiben ebben a fél évben sikerül ideiglenesen lezárni a négy szabadságjog -- áruk, személyek, tőke, szolgáltatások áramlása -- fejezeteit, akkor már csak a nagy költségvetési igényű témák maradnak hátra.
A külügyminiszter az MTI szerint elmondta, hogy a magyar fél fenntartja tízéves átmeneti kérelmét a termőföld külföldi természetes személy általi megvásárlásával összefüggésben. A szolgáltatások szabad áramlása fejezetében az EU szerinte elfogadni látszik a magyar fél 2008-ig szóló derogációs kérelmét a befektetésvédelmi alappal, illetve a takarékszövetkezetek minimális alaptőkéjével kapcsolatban. Magyarország ugyanakkor visszavonta a biztosítók tőkekiviteli korlátozására vonatkozó átmeneti kérelmét. Bár az adózás és a vámunió ügye nem része a svéd elnökség tárgyalási ütemtervének, Budapest lehetőség szerint ezen fejezeteket is szeretné ideiglenesen lezárni az első fél évben -- mondta Martonyi.
Szólt arról is, hogy Magyarország az eredeti kilenc helyett már csak négy, átmeneti mentesség iránti kérelmet tart fenn a környezetvédelem témakörében, s ezeket is szűkítette valamelyest. Ezek között szerepel a csomagolási hulladékok újrafeldolgozásának ügye, a veszélyes hulladékok égetésének kérdése, a legnagyobb költségeket jelentő települési szennyvíztisztítás témája, valamint a nagy tüzelőberendezések által kibocsátott egyes légszennyező anyagok korlátozása.


