Júliustól BKSZ-bérlet
A BKSZ-ben érintett három közlekedési társaság jegyárbevétel-kiesésének kompenzálásához 540 millió forintra van szükség. Ehhez az idei állami költségvetés 360 millióval járul hozzá: a Volán 140 millió, a MÁV 220 millió forint támogatást kap. A BKV 180 millió forintos kompenzálása a főváros áldására vár. Ennek jóváhagyásával megoldódna a jegyárbevétel-kiesés problémája, és így az államtitkár szerint a közös bérlet júliustól bevezethető lenne.
A tervek szerint kétféle BKSZ-bérlet lesz. A BKV bérleteinél mintegy 10 százalékkal drágább változat Budapest közigazgatási határán belül lesz érvényes a BKV, a Volán és a MÁV járatain. A másik bérlet a főváros közigazgatási határán kívüli meghatározott agglomerációban is használható majd.
A nyáron megkezdik a közös elővárosi menetrend kialakítását is -- mondta Manninger Jenő. Az elővárosi közlekedés korszerűsítésében nagy feladat vár a MÁV-ra. A vasúttárasság 180 kocsi felújítását tervezi, és készül a Budapesten belüli hálózatának korszerűsítéséről szóló anyag. Ehhez az előzetes számítások szerint -- egy többéves program keretében -- mintegy 30 milliárd forintra lenne szükség.
Demszky Gábor főpolgármester szólt arról, hogy a főváros a Világbanktól 1995-ben és 1999-ben kapott kölcsönt. Az első alkalommal 38 millió dollárt villamospálya-felújításra és 60 alacsony padlós autóbusz vásárlására. A tavalyelőtti 27 millió dollárt pedig a szennyvíztisztítás fejlesztésére. A Világbank 15 éves futamidejű hitele -- a főváros kiváló adós minősítésének köszönhetően -- preferált kamatozású, a LIBOR-hoz igazított világbanki kamatfeltételeknél fél százalékponttal kedvezőbb.
Világbanki hitelfelvétel nincs napirenden a fővárosban. Az önkormányzat újabb kötvénykibocsátást tervez a korábbi fővárosi kötvények visszafizetésének finanszírozására.


