Az 1989 és 1993 között kötött lakáshitelek felhalmozódott tartozásaihoz nyújt segítséget az az alap, amelyet a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) és az OTP Bank Rt. hozott létre. A minisztérium költségvetésében adósságrendezésre 700 millió forintot különítettek el, ugyanennyit szán az alapba az OTP is -- közölte tegnap Harrach Péter szociális miniszter. Az 1,4 milliárd forintos alapból a tartozások visszafizetését kívánják segíteni, a hiteleket nem engedik el -- hangsúlyozta. A támogatás csak a 2000. december 31-én egy éve lejárt hitelekre terjed ki.
A tervek szerint az OTP a rászorulóknak elengedi vagy csökkenti a kamatot. Egyes esetekben át is ütemezi a hiteltörlesztést -- mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. vezérigazgatója. A támogatás mértékéről egyedi adósminősítés útján döntenek. A szociális helyzet mellett az ingatlan nagyságának indokoltsága is döntő szempont lesz. A feltételrendszert 2-3 héten belül dolgozzák ki.
Előnyt élveznek azok a családok, akik támogatásából az önkormányzat is részt vállal -- fogalmazott Harrach. A helyhatóságokra a szociális rászorultság felmérésében és igazolásában is számít a tárca. Csak azokat a családokat támogatják, amelyek maguk is hajlandóak részt venni adósságuk rendezésében -- hangsúlyozták.
Nem terjesztik ki a támogatást az 1989 előtti hitelekre, mivel azokra már az állam garanciát vállalt -- mondta Csányi. A garancia lehívásának feltétele azonban a kétszeri sikertelen végrehajtás. Az OTP azt szeretné elérni, hogy csak indokolt esetben éljenek ezzel az eszközzel. Az SZCSM is tárgyalásokat folytat a pénzügyi tárcával, hogy az árverezés helyett más eszközöket alkalmazhassanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.