Kulcskérdés: Hol húzódik majd az EU külső határa

Az elmondottak lényegében egybevágnak az 1999 novemberében átadott magyar tárgyalási álláspontban leírtakkal, azzal az eltéréssel, hogy ott még kérdéses volt a magyar-román határszakasz kezelése. Tekintve azonban, hogy az EU-oldal -- részben érthető okokból -- elzárkózott annak megválaszolásától, vajon itt "EU-külső", vagy "EU-belső" határra célszerű-e magyar részről felkészülni (magyarán középtávon számolni lehet-e a román EU-tagság bekövetkeztével avagy sem), ezért az itteni rendszer mibenlétéről a magyar kormány végül saját felelősségére döntött.
Mindez amúgy formálisan is megjelenik abban az idén januárban született kormányhatározatban, amely kilátásba helyezi, hogy Magyarország 2002. december 31-re minden olyan szakaszt EU-konform módon kezel majd, amelyekről feltételezhető, hogy a magyar csatlakozás után az EU külső határaivá válhatnak.
Az említett "határ-dilemma" egyúttal fontos jelzőköve annak az intenzív felkészülésnek, amellyel Magyarország a csatlakozási tárgyalások bel- és igazságügyi fejezetének ideiglenes lezárására készül. A tavaly májusban megnyitott joganyag-rész az uniós "útiterv" szerint formálisan a második félévben kerül csak napirendre, méghozzá oly módon, hogy -- miként az Dávid Ibolya igazságügyminiszter és Gottfried Péter államtitkár elmúlt napokbeli brüsszeli tárgyalásaiból kitűnt -- a júliusban kezdődő belga elnökség különösen nagy figyelmet kíván majd szentelni e témakörnek.
A bel- és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos jogszabályok vizsgálata amúgy új fejlemény az EU-csatlakozási tárgyalások történetében. Brüsszelben visszatérően hangsúlyozzák, hogy nem csak felettébb "fiatal acquis"-ról van szó, hanem olyan joganyagról is, amely folyamatos fejlődésben van. Hivatalosan csupán az 1993 novemberében életbe lépett maastrichti szerződés teremtette meg a keretet ahhoz, hogy az addig alapvetően csak gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi kérdésekben illetékes közösségi intézményeket a bel- és igazságügyi együttműködés "pillérével" is kiegészítsék.
Éppen az "acquis" fejlődését mutatja ugyanakkor, hogy míg a maastrichti szerződésben csupán kormányközi együttműködésről volt szó a bel- és igazságügyek terén, addig a hat évvel később hatályba helyezett amszterdami szerződés már -- középtávon -- kilátásba helyezte, hogy ezek egy része (így a menekültügy, a menedékjog, a külső határok ellenőrzése és vízumpolitika, valamint a vámügyi együttműködés) a közösségi szinten kezelt politikák részévé válhat.
Még látványosabb következménye az amszterdami szerződésnek, hogy hatályba lépése után "beemelte" az EU-keretek közé a schengeni egyezményt. Az aláíró országok állampolgárai számára egymás közötti relációban akadálytalan határátlépést -- és ezzel párhuzamosan szorosabb bel- és igazságügyi együttműködést -- megteremtő szerződés formailag addig az EU-tól független megállapodásként létezett. S bár a Schengen-ügyek kezelésére is igaz, hogy 2004-ig még továbbra is kormányközi egyeztetések tárgyát képezik -- fenntartva egyebek között az egyhangú döntéshozás követelményét is --, ám maga a "Schengen-acquis" már kötelezően átveendő joganyag az újonnan csatlakozók számára. Így súlya is ennek megfelelően érződik a tagfelvételi tárgyalásokon, csakúgy, mint a csatlakozásra való felkészülésben.
Mindez minimálisan a külső határok ellenőrzésében, a vízumpolitikában, a menekültügyek és a migráció kezelésében, a büntetőjogi és polgári ügyekben való együttműködésben, valamint az emberi jogok kezelése kapcsán feltételez megfelelést az EU-elvárásoknak. A minderre válaszul született magyar álláspont már a tavalyi pozíciópapírban egyértelmű volt, hangsúlyozva, hogy Magyarország elfogadja a vonatkozó közösségi vívmányokat, beleértve a "schengeni acquis"-t is.
Ami mindebből a jogharmonizációs oldalt illeti, a kormány megítélése szerint azzal, hogy idén tavasszal a parlament elé kerül a "migrációs csomag", a folyamat ezen része bejezettnek is tekinthető. Az egyetlen fontosabb nyitott kérdést a Romániával szembeni vízumkötelezettség ügye jelenti. A magyar álláspont tavaly ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy a végső tárgyalási pozíciót a későbbiek folyamán kívánjuk csak ismertetni.
A magyar kivárás mögött bevallottan is annak feltételezése húzódik, hogy az EU időközben feloldhatja a Románia ellen ma még érvényben lévő vízumkötelezettséget, okafogyottá téve, hogy Magyarországnak ilyen eljárás bevezetésére kelljen gondolnia.
A magyar kalkuláció abból indul ki, hogy a dolgok természetéből fakadóan a Schengeni Egyezményben foglaltak gyakorlati alkalmazása a taggá válás után mintegy 2 évvel esedékes csak. Azaz még egy 2003-ban, vagy 2004-ben bekövetkező tagság esetén is a teljes vízum-konformitás gyakorlati megvalósítása leghamarabb is csak 2005-ben esedékes. Tekintve, hogy közben a román kormány is csatlakozási tárgyalásokat folytat az EU-val, magyar megítélés szerint már csak politikailag sem igen lesz tartható, hogy a tárgyaló jelölt országgal szemben fél évtizeden keresztül EU-vízumkötelezettséget tartsanak érvényben.
A magyar álláspont mindenesetre a tárgyalások későbbi szakaszára is olyan megoldási javaslatot helyezett kilátásba, amely úgymond "nem jelent biztonsági kockázatot az Európai Unió tagállamai számára".
Értesülések szerint amúgy a mindezeket is tükröző írásos magyar kiegészítő információk átadása a közeli napokban esedékes, míg nem hivatalos bizottsági források szerint a brüsszeli testület júniusra készül javaslatot tenni az EU újabb közös bel- és igazságügyi tárgyalási álláspontjára.