
Orbán Viktor hosszú évek után interjút ad az ATV-nek – itt vannak a részletek
„Mérlegen a washingtoni út. És persze minden más. Tabuk nélkül, Rónai Egonnal” – közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalán kedd délelőtt.

A kormányfő a posztjához azt is hozzáfűzte, hogy „van miről beszélni”. A miniszterelnök az ATV-n utoljára az Egyenes Beszéd című műsorban szerepelt még 2010-ben.
Orbán Viktor Washingtonban tárgyalt a múlt héten Donald Trump amerikai elnökkel. A megbeszélés tétje nemcsak a kétoldalú kapcsolatok elmélyítése, hanem a jövő geopolitikai irányainak kijelölése is. A tárgyalás egyik kiemelt eredménye volt, hogy teljes szankciómentességet kapott az Egyesült Államok elnökétől Magyarország a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében.
A felek abban is megállapodtak, hogy Magyarország kormánya kis méretű moduláris atomerőműveket vásárol az USA-tól. Ha mindegyik megépül, annak az értéke elérheti a 20 milliárd dollárt is, ha csak ötre van szükség, akkor ez lefeleződik.
Megállapodás született az amerikai Westinghouse vállalattal amerikai nukleáris üzemanyag szállításáról a magyarországi Paks I. atomerőmű számára. A megállapodás értéke megközelítőleg 114 millió dollár.
Magyarország vállalta, hogy amerikai cseppfolyósított földgázt (LNG) vásárol, tovább diverzifikálva ezzel energiaforrásait. A szerződések értéke várhatóan megközelíti a 600 millió dollárt.
A washingtoni tárgyaláson abban is megállapodtak, hogy „pénzügyi védőpajzsot” nyújtanak Magyarországnak. Ez a segítség nem csupán pénzt jelent: hitelességet, koordinációt és garanciát is nyújtanak, amely a spekulatív támadások ellen védi Magyarország gazdaságát.
A kettős adóztatás eltörléséről azonban nem született megállapodás Trump és Orbán között.
2024 eleje óta Magyarország és az Egyesült Államok között nincs érvényben a több mint 45 éve kötött kettős adóztatás elleni egyezmény.
Utazás, védelem, űrkutatás, oktatás
Számos más területen is létrejött egyezmény a két ország között, így például az utazások terén.
- Magyarország vízummentességi programban való részvételének teljes körű helyreállítása,
- a legális utazás megkönnyítése a szigorú ellenőrzés fenntartása és a határbiztonság fokozása mellett.
- Az American Airlines bejelentette, hogy 2026 májusától újraindítja a közvetlen, szezonális járatait Philadelphia és Budapest között, tovább erősítve a gazdasági és kulturális kapcsolatokat.
- Megkezdik a Katonai Információk Általános Biztonsága egyezmény (GSOMIA) megújítására irányuló tárgyalásokat, ami jelzi a kétoldalú védelmi kapcsolatok szorosabbra fűzését és Magyarország elkötelezettségét a nemzetbiztonsági infrastruktúra védelme iránt a rosszindulatú szereplőkkel szemben.
A magyar kormány bejelentette, hogy 700 millió dollár értékben kíván védelmi eszközöket vásárolni külföldi katonai értékesítés útján.
Magyarország október 22-én aláírta az Artemis-megállapodást is. Ez tükrözi Magyarország űrkutatási törekvéseit, és kijelöli helyét a békés és átlátható űrhasznosítás mellett elkötelezett nemzetek egyre növekvő hálózatában.
A magyarországi Fulbright Bizottság a Pannónia Ösztöndíjprogrammal együttműködve kibővíti a John von Neumann Distinguished Award in STEM programot, hogy új képzési lehetőségeket biztosítson amerikai és magyar tudósok, valamint magyar diákok számára.
Az Orbán-kormány az Amerikai Egyesült Államok által biztosított finanszírozáshoz igazodva növeli a program éves támogatását.
A magyar kormány 1 millió dollárt biztosít az Amerikai Katolikus Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közötti közös kutatási konzorcium létrehozására, amelynek célja a mesterséges intelligencia etikus használatának vizsgálata.
A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) pedig együttműködési megállapodást írt alá az MIT Nemzetközi Tanulmányok Központjával (CIS) a tudomány és az innováció Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon történő előmozdítása érdekében.
Az MIT–Magyarország HUNREN Seed Fund a CIS MIT Global Seed Funds programjának részeként támogatást nyújt kétoldalú utazások, workshopok és együttműködési találkozók finanszírozásához.




