A világgazdaságban egyaránt vannak kedvező és kedvezőtlen jelenségek. Az Egyesült Államok ipari kibocsátása 2000. október óta folyamatosan hanyatlik, ez az idén januárban is folytatódott, s az ipari termelői árak tíz éve nem látott mértékben nőttek. Az EU-ban a növekedés üteme egészen enyhén lassul. A kőolaj világpiaci ellenértéke tendenciájában csökkenő, de továbbra is magas szinten ingadozó és bizonytalan.
Magyarországon ez év januárban 1,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy hónappal korábbihoz képest, ugyanannyival, mint 2000 januárjában. Az előző év azonos hónapjához viszonyított infláció 2000 szeptembere óta két számjegyű. Ráadásul ez is csak gazdaságilag indokolt áremelések (például energia) kormányzati megakadályozása, illetve halasztása révén volt elérhető. Az ipar belföldi értékesítési árai 2000 decemberében 15,3 százalékkal, a mezőgazdasági termelői árak 21,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ami felfelé nyomja az idei fogyasztói árakat. Ugyanakkor a kőolaj világpiaci árának mérséklődése, a dollár gyengülése és a forint havi leértékelési ütemének lejjebb vitele éves átlagban mégis az infláció 8,5 százalékra csökkenését valószínűsíti. Várhatóan már februárban egy számjegyű lesz az áremelkedés üteme.
Tavaly a reálkeresetek átlagosan 1,5 százalékkal nőttek, ezen belül a versenyszférában 2,1 százalékkal. (Az oktatásban azonban 0,5 százalékkal csökkentek.) A kiskereskedelmi forgalom és a fogyasztás emelkedett, a megtakarítási ráta viszont csökkent. Az idén a reálkeresetek 4,5 százalék körüli növekedése várható. Ez -- miként a beruházások várhatóan dinamikus fejlődése is -- a növekvő import következtében rontani fogja a külső egyensúlyt. A romlás a múlt évitől eltérően már nem csak a kereskedelmi, hanem a fizetési mérleg növekvő hiányában is meg fog mutatkozni, hiszen még egyszer nem lehet az idegenforgalmi aktívum tavalyihoz hasonló javulására számítani. Az államháztartási deficit is jelentősen nőni fog, különösen ha figyelembe vesszük a formailag a tavalyi évre elkönyvelt, de ténylegesen idei kifizetéseket is. A tőzsdén nem várható tartós és érdemi javulás.
Az idén is csak lassan csökken az infláció, a gazdasági növekedés üteme némileg mérséklődik, miközben az egyensúly kissé romlik -- derül ki a GKI Rt.-nek az ABN Amro és a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzéséből. A reálkeresetek viszont a tavalyinál jóval gyorsabban fognak emelkedni. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.