Lengyel monetáris lazítás
A monetáris politikai tanács döntése nyomán a lengyel jegybank legfontosabb kamatlába, a 28 napos intervenciós ráta 18, a lombard- 22, a diszkontráta pedig 20,5 százalékra csökkent -- tudósít a Reuters. Szakértők csak pár hónap múlva számítanak újabb kamatmérséklésre: várakozásuk szerint az inflációtól továbbra is tartó jegybank az apró lépések politikáját követi majd.
A fogyasztói árindex tavaly júliusban 11,6 százalékkal kétéves csúcsot ért el Lengyelországban, amire válaszul a jegybank augusztusban 19--23 közöttire emelte a kamatlábakat. Az árindex meredek esése ellenére sem volt hajlandó mind ez ideig lazítani szigorán, a kormány laza fiskális politikájára és az élelmiszer-, illetve üzemanyagszektorból érkező inflációs nyomásra hivatkozva. A belső kereslet visszaesése nyomán 2000-ben az első negyedéves, 6 százalékos GDP-növekedés az utolsó negyedre 2 százalékra esett vissza.
A fogyasztói árindex januárra 7,4 százalékra zuhant, decemberre pedig akár 6 százalékra is mérséklődhet. A kamatlábak tehát még most is mintegy 11-15 százalékponttal állnak az infláció felett.


