Várhatóan még a márciusi stockholmi találkozón összeáll az a szakértői grémium, melynek feladata megoldási javaslatokat kidolgozni az immár az európai növekedést fenyegető informatikai szakemberhiányra. Erkki Liikanen, a vállalkozások és az információs társadalom ügyeiért felelős főbiztos a témában tartott uniós szakminiszteri tanácskozás után leszögezte, hogy a bevándorlás a legtöbb tagállam számára csak kiegészítő megoldásként jöhet szóba, a foglalkoztatási célkitűzésekkel a munkaerőimport nem hozható összhangba. Az oktatás átalakítása és a felnőttképzés erősítése az az út, ami úgy csökkenti az informatikushiányt, hogy egyúttal javítja a munkanélküliségi mutatókat -- idézi a Reuters Liikanent.
A tavaly tavaszi lisszaboni csúcs egyik fontos irányelveként fogalmazódott meg az, hogy Európa a digitális termékek és szolgáltatások révén váljon a világ leginkább versenyképes, dinamikusan fejlődő tudásalapú gazdaságává. Az ambiciózus tervek elé egyre komolyabb akadályokat gördít az informatikusok hiánya, miközben az USA tetemes előnyre tett szert az ilyen szakképzettségűek bevándorlása terén, sőt becslések szerint az elmúlt évtizedben több, mint százezer brit, francia és német szakember költözött át a Tengerentúlra. Az USÁ-ban alkalmazott zöldkártya rendszerrel sikereket ért el Németország is, bevezetése óta ötezer informatikus érkezett az országba.
A közösségi előrejelzések szerint ma mintegy tízmillió számítógépes adatkezelőre lenne szükség Európában, ez a szám 2003-ra 13 millióra ugorhat, ami azt jelenené, hogy a szakemberek iránti kereslet és a kínálat közötti különbség a mai 800 ezerről 1,7 millióra duplázódna. A pesszimistább forgatókönyv alapján az informatikushiány elérheti a 3,8 millió főt is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.