Nem tartható az ÁPV Rt. kiadási terve
Az elmúlt két és fél évben egyik legfőbb célkitűzésem az volt, hogy az ÁPV Rt. kikerüljön a politikai erőtérből, és tevékenységét alapvetően szakmai munkája alapján minősítsék -- mondta az elnök-vezérigazgató. Véleménye szerint két legfontosabb feladatukat teljesítették: lezárták a tömeges privatizáció korszakát, és megteremtették egy modern, piaci alapú nemzeti vagyonkezelő holding létrehozásának szakmai alapjait. Elérkeztek az átalakítás küszöbére, és az új feladat már új vezetőt kíván -- indokolta Gansperger Gyula lemondását.
Terveiről csupán annyit árult el, hogy viszonylag egyszerűbb, átláthatóbb munkát szeretne végezni. A Postabank Rt.-ben és a Matáv Rt.-ben lévő igazgatósági tagsági megbízásai lemondásával a privatizációs törvény értelmében megszűnnek, de ez alól a privatizációt felügyelő kancelláriaminiszter adhat felmentést.
A március 1-jével távozó elnök-vezérigazgató elmondta: utódjára hárul már, hogy a vagyonkezelő elkészítse a Malév Rt. működtetésének alternatíváit bemutató kormány-előterjesztést. A légitársaság pénzügyi segítéséről szóló javaslat már elkészült, azt az igazgatóság is tárgyalta. Tőkeemeléssel kombinált hitelgarancia-vállalást javasolnak. A légicégnek 20-25 milliárd forintra lenne szüksége.
A közeljövő kiemelt feladata lesz az Antenna Hungária Rt. értékesítésének folytatása. A társaság iránt számos stratégiai befektető jelezte érdeklődését, de kisebbségi részesedést nem szívesen vennének. Ennek megváltoztatása a a kormány döntésén múlik. Az MVM privatizációjára ebben a parlamenti cikusban nem kerül sor.
Gansperger Gyula becslései szerint az idén 60-90 milliárd forint bevétel érhető el. Bizonytalansági tényezőként említette, hogy sor kerül-e a 12 agrárcég MFB-nek való ingyenes átadására. Az ÁPV Rt. idei költségvetésben meghatározott 180,5 milliárd forintos kiadási tervének teljesítését megvalósíthatatlannak nevezte. Így az szerinte módosításra szorul.


