BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stagfláció veszélye az Egyesült Államokban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az eredetileg várt 0,2 százalék helyett januárban 1,1 százalékkal nőttek a termelői árak decemberhez képest az Egyesült Államokban, amire több mint tíz éve nem volt példa. Az ipari termelés ugyanakkor 0,3 százalékkal zuhant januárban az előzetesen várt 0 helyett, ami a 70-es évek végihez hasonló stagfláció rémképét vetíti előre.

A termelői árak januárban 4,8 százalékkal haladták meg a tavaly januárit. Az élelmiszerek és az energia nélkül számolt termelői szintű havi maginfláció 0,7 százalékos volt, ugyancsak messze meghaladva a 0,1 százalékos várakozást -- tudósít az MTI. Decemberben 0,2 százalék volt a havi átfogó termelői árinfláció és 0,1 százalék a magindex. A munkaügyi minisztérium szerint a termelői infláció januári megugrását zömmel az energiaárak 3,8 százalékos havi emelkedése magyarázza.
Elemzők szerint a meglepő adat visszafoghatja az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatcsökkentési lendületét. A befektetők a Fed nyíltpiaci bizottságának március 20-ai legközelebbi ülésétől eddig egyöntetűen újabb 50 bázispontos alapkamat-csökkentést jeleztek, de a januári termelőiár-adatokból kitűnő inflációs veszélyt érezvén zömük valószínűleg már csak 25 bázispontos csökkentés fog várni -- írta a Dow Jones. A Fed januárban kétszer hajtott végre agresszív, egyenként 50 bázispontos kamatcsökkentést, amelyek után az irányadó kamat most 5,5 százalék.
A további monetáris lazításra égető szüksége lenne a gazdaságnak, amelynek növekedése több jelentés és elemzés szerint megállt az évforduló környékén -- véli a Reuters. A mostani inflációs adat közzététele előtt az árak alakulása viszonylag kevés fejfájást okozott a Fednek, most azonban számos elemző szerint a stagfláció felé halad a gazdaság, ahol a monetáris hatóságnak el kell döntenie, mekkora áremelkedést hajlandó még elviselni.

Az eredetileg várt 0,2 százalék helyett januárban 1,1 százalékkal nőttek a termelői árak decemberhez képest az Egyesült Államokban, amire több mint tíz éve nem volt példa. Az ipari termelés ugyanakkor 0,3 százalékkal zuhant januárban az előzetesen várt 0 helyett, ami a 70-es évek végihez hasonló stagfláció rémképét vetíti előre. VG-összeállítás-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.