Végre sínen a bormegállapodás
Az egyezményt ezután várhatóan további két héten belül írhatja alá hazánk és az unió képviselője, s január 1-jei visszamenőleges hatállyal lép életbe. A megállapodást -- amely 2 milliárd forintos vámtehercsökkenést jelent a magyar borexportőröknek, s egészen a csatlakozásig lesz érvényben -- hazánk már egyoldalúan alkalmazza.
Az unió legfőbb döntés-előkészítő fórumának szerepét betöltő Coreper eredetileg már január közepén tárgyalta volna a bormegállapodást, de azt technikai okokra hivatkozva többször is elhalasztották. Felmerült, hogy a halasztás mögött esetleg politikai nyomásgyakorlás áll, mivel az EU egyes szervei ezekben a hetekben több csatornán keresztül is megpróbálták rávenni a magyar kormányt a kukorica exportstopjának feloldására.
Ezt az esetleges összefüggést a magyar kormány cáfolta. A technikai okok a hivatalos magyarázat szerint valóban csupán technikaiak voltak: három tagországban ugyanis -- Nagy-Britanniában, Franciaországban és Dániában -- a Coreper-tárgyalás előtt a nemzeti parlamentnek is jóvá kellett hagynia a boregyezményt, s ez egyiküknél (belpolitikai okok miatt) elhúzódott. Ezt támaszthatja alá, hogy a Coreper a magyar bormegállapodást egy csomagban fogadta el a Romániával és Bulgáriával kötendő hasonló egyezménnyel. Ugyanakkor az is tény, hogy a Coreper végül néhány nappal azután adott zöld utat a megállapodásnak, hogy az agrártárca döntött: hatályon kívül helyezi a takarmánykukorica kivitelére elrendelt tilalmat (VG, 2001. február 14.).


