Bizonytalan jövő
A múlt hét csütörtökön megjelent -- elemzői várakozásokkal egybevágó -- GDP-adat kapcsán több külföldi és hazai kutatóintézet és elemző közölte friss prognózisát. Szembetűnő, hogy a szakértők előrejelzései között milyen óriási különbségek vannak. Míg például a Nomura 4 százalék alatti növekedést vár 2001-re, addig más elemzők kitartanak az 5 százalék feletti bővülés mellett. Bár az előrejelzések összességében kisebb optimizmust sugallnak, mint fél évvel ezelőtt, a differenciák mégis igen nagyok. Fejlett országokban szinte elképzelhetetlen, hogy az előrejelzések 1,8-2 százalékos sávban szóródjanak.
A nagy szóródásnak több oka is van. Egyrészt magas növekedési potenciál mellett mindig bizonytalanabbak a kilátások, hiszen a gazdaság többnyire a dinamikából fakadóan instabilabb. A nagymértékű gazdasági nyitottság mellett azt is nehéz megjósolni, hogy milyen mértékben hat a hazai gazdaságra a világgazdasági konjunktúra változása. Egyesek szerint egy esetleges pozitív vagy negatív változás az egekbe, vagy a mélybe tudja dönteni az exportdinamikát. Mások úgy vélik, hogy egy "jó" exportszerkezet még egy nyitott gazdaságnál is stabil külkereskedelmi teljesítményt eredményezhet. Nem szabad figyelmen hagyni azt a tényt sem, hogy a külföldi intézetek gyakran nem is fordítanak kellő figyelmet a kisebb gazdaságokban zajló folymatokra, hiszen ügyfeleiket elsősorban a nagyobb piacok történései érdeklik.
A fenti elméleti megfontolások mindegyike érvényes Magyarországra is. Ráadásul "módszertani-pszichológiai" okai is lehetnek a bizonytalanságoknak. A piaci elemzők ugyanis többnyire a keresleti (felhasználási) oldalon történő változások alapján próbálják az elkövetkező időszakok GDP-jét becsülni. Itt azonban igen gyakran különös dolgokat mutat a statisztika. Ilyen például, hogy a fogyasztás, a felhalmozás és a nettó export dinamikája egyaránt alulmúlja felhasználási oldal együttes növekedési ütemét. Ez természetesen csak akkor lehetséges, ha az oldal egyetlen fennmaradó tétele, a készletfelhalmozás óriási bővülést mutat. Ez elvileg nemigen valószínű, tekintve azonban, hogy ezen a soron számolják el a nem azonosítható tételeket és a tévedéseket, ez elő szokott fordulni. Ilyen volt például az utolsó előtti, 2000 harmadik negyedévére vonatkozó makroadat.
Ekkor az elemzők bajban vannak, ugyanis nem tudják, hogy a sor tényleges készletváltozást mutat-e, illetve a beruházás vagy a fogyasztás növekedését takarja. Gyakran elő szokott fordulni, hogy a készletek között szereplő tételek egy jó részét utólag sikerül besorolni valamelyik "nagy" felhasználási kategóriába, amelynek így utólag növekszik a dinamikája.
Ráadásul a termelési és felhalmozási oldal közötti azonosság néha úgy válik igazán hitelessé, hogy a folyamatos újraszámolások után a kimutatott GDP-növekedés üteme is csökken. Az 1999-es adat a kezdeti 4,5 százalékról az ellenőrzések során 4,4-re csökkent, és az sem elképzelhetetlen, hogy a március végi "végleges" adat már még egy tizeddel alacsonyabb értéket mutat majd.
Így aztán könnyen lehet, hogy amikor az elemzők az idén a kormányzati költekezés fogyasztásra, illetve beruházásra gyakorolt pótlólagos hatását vizsgálják, nem tudják, mekkora is volt pontosan az adott felhasználási tényező egy időszakkal korábban.
