Megszorító csomag Argentínában
A tartományi költségvetések és adókedvezmények, valamint a felsőoktatás finanszírozásának megnyirbálása révén az idén 1,96 milliárddal csökkenti az argentin költségvetés kiadási oldalát Lopez Murphy pénzügyminiszter. Ugyanezen eszközökkel 2002-ben 2,5, 2003-ban 3,5 milliárd dollár megtakarítást irányoz elő a posztjára mindössze két hete kinevezett politikus. A megszorító csomag ellenére a kormány kitart az idei évre 2,5 százalékos növekedést becslő hivatalos prognózisa mellett -- jelenti a Reuters.
A 90-es évek közepétől Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága sokat vesztett lendületéből, az utóbbi 32 hónapban pedig megszakítás nélküli recesszió jellemezte az argentin gazdaságot. A költségvetési deficit a tavalyi adóemelések és a kiadások 1,3 milliárd dolláros lefaragása ellenére is jócskán túllépte a tervezett mértéket. Tavaly decemberben az ország 40 milliárd dolláros kedvezményes hitelcsomaghoz jutott az IMF által vezetett hitelezői konzorciumtól pénzügyi helyzetének stabilizálására, ennek kedvező hatásait azonban a februári török pénzügyi krízist követő befektetői elbizonytalanodás alámosta.
A gazdaság elhúzódó pangása részben a politikai bizonytalansággal indokolható. A hivatalát 1999 vége óta betöltő Fernando de la Rua államfő az elmúlt másfél év súlyos, ámde mindeddig eredménytelen megszorító intézkedéseivel nem csak az ellenzék és a közvélemény, de koalíciós partnerei körében is elégedetlenséget váltott ki. A mostani lépések nyomán a kisebbik, baloldali koalíciós párt, a Frapaso több minisztere távozott a kormányból, a szakszervezetek pedig újabb általános sztrájkot hirdettek.


