BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adatbázis kívülállóknak is

A bírósági informatika fejlesztését szolgáló újabb, mintegy 2,5 milliárd forintos program eredményeként 2003-ban 5500 számítógép működik majd a bíróságokon. Létrehoznak egy a nagyközönséget szolgáló közhiteles adatbázist is, melyből az érdeklődők a társadalmi szervezetekről, alapítványokról, valamint a gondnokság alá helyezettekről tájékozódhatnak.

Várhatóan az ősszel látnak hozzá a bírósági informatika fejlesztését szolgáló újabb, összességében mintegy 2,5 milliárd forintos projekt gyakorlati megvalósításához -- tájékoztatta a Világgazdaságot Horváth János, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács főosztályvezetője. Elmondta: a több mint egymilliárd forintnak megfelelő összegű PHARE-támogatással létesülő program eredményeként 2003 első fél évében a jelenlegi számítógépes rendszer valamennyi bírósági szervezetre kiterjed majd. Biztosítja nemcsak az igazságszolgáltató fórumok közötti hatékony kommunikációt, hanem a bíróságokkal együttműködő intézmények, így például a belügyi tárca, a vámszervek, a statisztikai hivatal, az APEH, illetve az ügyészségek elektronikus elérhetőségét is. Egyúttal módot ad bizonyos, a nagyközönség által igénybe vehető nyilvántartások kialakítására.
Ma a bíróságokon átlagosan 100 alkalmazottra alig 43 számítógép jut. Az informatikai eszközellátottság ilyetén, 0,43 százalékos aránya messze elmarad az államigazgatási szervezetekétől. A Fővárosi Bíróságon -- az ország legnagyobb igazságszolgáltató fórumán -- például csupán 0,3 százalékos a mutató. Különösen siralmas a helyzet Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben. Akad olyan bíróság -- például a gyöngyösi --, ahol nincs is számítógép. Az OIT tervei szerint 2003-ban 5500 számítógép működik majd a bíróságokon, igaz, legalább 8500-ra lenne szükség.
Az 1997--1998-ban indult bírósági informatikai program eddig ugyancsak élvezett PHARE-támogatást, és 1,2 milliárd forintba került. Ennek során épült ki mára a Justitia.Net elnevezésű alaphálózat, amely a Legfelsőbb Bíróságot, a fővárosit, a megyei fórumokat, illetve az OIT hivatalát kapcsolja egybe. Két év múlva már a rendszer részét képezik helyi bíróságok is. A bíróságokkal együttműködő szervek, intézmények közül elsőként a Legfőbb Ügyészség adatbázisával jön létre a közvetlen kapcsolat, még ezen a nyáron.
Horváth János elmondta: távlati céljuk, hogy valamennyi bírósági regisztráció -- így a jelenleg az igazságügyi tárcánál működő cégnyilvántartás is -- az OIT hivatalához kerüljön. Az elektronikus aláírásról készülő törvény kapcsán hangsúlyozta, hogy azt csak részben tudják figyelembe venni a mostani fejlesztéseknél. Az ugyanis teljesen új szemléletet, szabályokat, új infrastruktúrát és szakembereket követel másfél évtizeden belül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.