BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

E héttől FVM-es agrárpályázatok

Nyomdába adta az agrártárca azokat a pályázati felhívásokat, amelyekkel az idei agrártámogatásokra jelentkezhetnek az ágazati szereplők. Az FVM 31 pályázattal 70-75 milliárd forintnyi támogatást ítelhet oda a 191 milliárdos büdzséből. A minisztérium nem kívánja szigorúan kezelni a határidőket, mivel a pályázatok meghirdetése az eredeti tervekhez képest csúszott.

Már csak a nyomdai kapacitásoktól függ, e héten mikor látnak napvilágot az idei agrártámogatások igénybevételéhez szükséges pályázati felhívások -- közölte lapunkkal Drotár András, az FVM főosztályvezető-helyettese. Az agrártárca valamennyi felhívását nyomdába adta. Az idén 31 pályázattal 70-75 milliárd forintnyi költségvetési forráshoz juthatnak az ágazati szereplők (elsősorban a termelők) a 191,1 milliárdos támogatási keretből. A különbséget kérelem alapján, normatív módon kaphatják meg.
A gazdák az idén is főként különböző beruházási célokra (építésekre, ültetvénytelepítésekre) pályázhatnak, de így lehet hozzájutni többek között a meliorációs, a vízgazdálkodási, az erdőtelepítési, a hal- vagy a vadgazdálkodási pénzekhez is. Drotár lapunknak elmondta, hogy a beruházási pályázatok zömét május 15-ig kell beadni.
Az FVM azonban azt fontolgatja, hogy nem veszi szigorúan a beadási határidőket. Ezt az magyarázza, hogy a tárca agrártámogatási rendelete a terveknél később, csak március 3-án jelent meg. Ezért most a pályázati felhívások is csúsznak az eredeti elképzelésekhez képest.
Az FVM a felhívásokat nem egyeztette a PM-mel és a MeH-hel -- tudtuk meg. Drotár szerint azonban erre nem volt szükség, mivel a kormány korábban jóváhagyta az idei részletes agrártámogatási jogcímeket, a PM pedig egyetértett az FVM március 3-án megjelent támogatási rendeletével (amelyre a pályázati felhívások épülnek).
Drotár szerint az FVM alapvető szándéka, hogy az idei agrártámogatásokat megfelelően használják fel a termelők, és jelentős szubvenciós összegek (determinációk) ne húzódjanak át 2002-re. Úgy vélte, hogy a támogatási rendszerben jóval kevesebb pénzügyi feszültség lesz a tavalyinál, így év közben a pályázatok befogadását sehol sem kell leállítani. Ez azonban a termelői igényektől is függ. Mindenesetre a közeli napoktól valamennyi olyan célra lehet majd pályázni, amelyet az FVM márciusi támogatási rendelete tartalmaz -- mondta a főosztályvezető-helyettes.
Más forrásból szerzett információink szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a gyümölcs- és a szőlőágazat ültetvénytelepítéseire nem lesz számottevő új forrás 2001-ben. A korábbról ez évre áttolódott mintegy 10 milliárd forintos forrásigény kielégítésével viszont így is jelentős beruházás valósulhat meg. Az FVM tavaly 6 ezer hektárnyi ültetvénytelepítést és szőlőfelújítást regisztrált, az idén pedig ennél valamivel többel számol. A beruházásoknak ugyanakkor az elvárható minőségű szaporítóanyag mennyisége határt szab -- közölte Drotár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.