BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fizetési felszólítás a hvk-knak

Az APEH állásfoglalása birtokában fizetési felszólítást küldött a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) a helyi vállalkozási központoknak (hvk) -- értesült a Világgazdaság. A kézhezvételétől számított nyolc napon belül kell átutalniuk a mikrohitel-folyószámlájukon lévő -- megyénként százmillió forintra becsült -- összeget az országos mikrohitelalap (oma) számlájára. Úgy tudjuk, a nem fizetők perre számíthatnak.

A mikrohitelforrások "központosítását" az Európai Unió és a Gazdasági Minisztérium tavaly kötött megállapodása rögzítette. A helyi vállalkozási központok azonban vitatták a forrásátadás jogosságát. Tavaly nyáron a húsz hvk többsége -- a budapesti, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kivételével -- aláírta a szerződést a náluk lévő mikrohitelforrások központi alapba való átutalásáról. Ez volt ugyanis a feltétele, hogy részt vehessenek a 2000. júliustól induló, hárommillió forintra emelt felső plafonú mikrohitelprogramban.
Információink szerint az MVA-val tavaly nyáron szerződést kötő 16 hvk közül azonban máig is csupán öt utalta át mikrohitelforrását a központi alapba, összesen mintegy 400 millió forintot. A többieknek -- értesült lapunk -- az MVA fizetési felszólítást küldött. Ebből kiderül, hogy megérkezett az APEH állásfoglalása. Ennek értelmében a 2000. évi beszámoló készítésekor a hvk-k részére a mikrohitelprogram működtetésére biztosított forrást hosszú lejáratú kötelezettségként és ennek megfelelően tőkecsökkentésként kell nyilvántartani. A következő években pedig a kötelezettséget a pénzügyi teljesítésnek megfelelően, annak ütemében lehet mérsékelni.
Az MVA április 6-án kelt fizetési felszólítása értelmében a hvk-knak a kézhezvételtől számított nyolc napon belül kell átutalniuk a tavaly december 31-i elszámolás szerinti mikrohitelfolyószámla- és betétszámla-állományt a központi oma-számlára. Az MVA becslése szerint megyénként százmillió forint körüli összeg várható, a központi alapba csatornázandó összes forrás pedig 4-5 milliárdra tehető. Amelyik hvk mégsem tesz eleget befizetési kötelezettségének, várhatóan kizárja magát az újabb mikrohitelforrásokból, illetve perre is számíthat. (A mikroalap tulajdonjogát vitató négy hvk tavaly július óta nem kap az azóta a rendszerbe került többmilliárdos új forrásból.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.