Az elmúlt évben több mint 55 millió euró értékben kötött PHARE-szerződéseket a Magyar Államkincstár Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egysége (CFCU). Az 1999-ben alakult szervezet a PHARE-programok közül az intézményfejlesztést támogató projektekért, valamint azokért a beruházásokért felelős, amelyeknek nincs végrehajtó ügynöksége. A CFCU jelenleg 20 PHARE-program 750 szerződésének lebonyolításán dolgozik. Tavaly több mint 1200 számlát fizettek ki, 28,1 millió euró értékben -- ismertette Rózsa Judit igazgató. Amennyiben az EU aláírja a 2001-es PHARE-programot is, akkor a szervezet 200 millió euró pályáztatása és kifizetése felett rendelkezik majd. Az 1998-as programok már a kifizetés, a ''99-es projektek szerződéskötés előtt állnak, a 2000-ben lekötötteket pedig most készítik elő tendereztetésre.
A romaprogramra két év alatt -- a hazai forrásokkal együtt -- 13 millió eurót osztottak szét az oktatási intézmények 130-140 pályázatára -- mondta Velikovszky László igazgatóhelyettes. Ez volt az egyik legnagyobb volumenű program azok közül, amelyek nem kormányzati szerveknek szóltak. Az idén a romaprogramra várhatóan újabb kétmillió eurót hagy majd jóvá az Európai Unió.
A CFCU kezelte a PHARE bel- és igazságügyi programját is, amelynek célja Magyarország schengeni felkészítése és a határőrizeti feladatok fejlesztése. Erre a célra 1998 és 2001 között az uniós forrással és a hazai társfinanszírozással együtt összesen 50 millió eurót költenek el.
Az elmúlt évben leszerződött programok közül prioritást élvez a határátkelők fejlesztését célzó projekt. Az EU ugyanis nagy hangsúlyt fektet az európai határok újjáépítésére. Ez nem csak műszaki, informatikai fejlesztést jelent, ugyanilyen fontos az állat-egészségügyi átkelők kiépítése is -- mondta Velikovszky László. Ezt a programot hatmillió euróval támogatja az unió, és ugyanennyi hazai forrás párosul hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.